Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/4 (Szombathely, 2008)
ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Körmend mezővárosban, 1756. október 21-én. 3. rész
ADATTAR SILL FERENC BATTHYÁNY JÓZSEF KÁNONI VIZITÁCIÓJA KÖRMEND MEZŐVÁROSBAN, 1756. OKTÓBER 21-ÉN. 3. RÉSZ A KÁPOLNÁNAK, VAGYIS AZ ORATÓRIUMNAK ÁLLAPOTA Először: A vár templomának, vagyis kápolnájának címe, amelyre létrehozták és felszentelték: a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának tisztelete. Ajtaja a vár bejárati terméből nyílik az északi oldalon, két helyisége van, az alsó a kórus részére, a fölső az uraság szolgálatára. A kápolna kerek alaprajzú (rotunda), szentélye északi oldalon van. Eminenciás Szinzendorff bíboros 1731. évben szándékozta felszentelni, de váratlan halála ezt megakadályozta. Ezért csak megáldották, azóta tiszteletlenség nem érte. Egy oltára van, amelynek asztala rangosán márványkőből van ki faragva, előterítő helyén kereszt ábrázolása van, fölötte pedig fából készült oltárszekrény van márványozott díszítéssel, ajtaján faragott feszülettel. Fölötte két angyalfej, ezek őrzik a Szentség elhelyezésének alapját, amelyhez két gyertyatartó van erősítve. A Szentségház fölött faragott feszület látható. Két oldalán az oltár szegletében gipszből formált angyal van gyertyatartóval. Legfölül a Szeplőtelenül fo- gantatott Szűz Mária festett képe márványozott keretben, a Szentlélek és angyalok ábrázolásával, fölötte az isteni Gondviselés Szeme aranyozva, aranvló sugarakkal és fénylő felhőkkel. Az oltárhoz tiszta márványból készített két lépcső vezet. A kápolna két részén vannak a padok, keleti oldalon az egyik, amelynek támláján ovális keretben Nepomuki Szent János festménye van, nyugati oldalon lévőn Szent Lajos hasonló megoldásban. A bejárati ajtónál van a felszerelés szekrénye, baloldalon egy fa asztal, ahol a papok öltözni szoktak, alsó részén ruhatárolás, fölső részén kelyhek, kehelykendők, az asztalon vannak a misekönyvek is. Másodszor: Ahogy az uradalmat gondozzák, úgy ezt is az uradalom őrzi, jelenleg is méltó állapotban van. Harmadszor: Más javadalomra nincs szüksége, az uradalom buzgón gondoskodik róla. 45