Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/3 (Szombathely, 2008)

ADATTÁR - Kasztolánczy Tibor: Szombathelyi repülőtér, 1944. augusztus 8. 0 óra 46 perc 2. rész

vagy kényszerleszállást végrehajtott angolszász bombázókat és vadászgépeket gyűjtötték össze. Nem zavart senki, a gépek hason feküdtek, így nyugodtan bemászhattam mindegyikbe. Legjobban azt a Liberátort szerettem, amelynek az orrára, a pilótafülke alá egy amerikai katona művészi kivitelű karikatúrát festett. Ezen Hitler mint bárzongorista feléin fordulva zongorán játszott; csapzott, félrefésült hajjal hülyén vigyorgott. Ilyen ábrázolásban Hitlert abban az időben nem nagyon lehetett látni.

Két héttel korábban a „B”-telepről startolt egy Junkers JU-88 típusú éjszakai vadász, majd balkanyarban lecsúszott, és becsapódott a műhelyhangár délkeleti sarkába, s kigyulladt. Miután a tüzet haboltóval a németek eloltották, a roncsot elvontatták, édesapám a helyszínen egy rakétapisztolyt talált, s elhozta nekem játszani. Elmentem oda is, hogy lássam a romokat. Ahogy ott nézelődtem, megláttam eg)' éhes kóbor kutyát, amint a lezuhant pilóta ottmaradt kézfejét rágicsálta.

A romok között bukkantam arra a munkaszolgálatos csoportra, amely rongyokba csavarva, ócska pokrócokban, dideregve és összehúzódva üldögélt. A nagy hideg ellenére ezek az emberek fedett helyre nem mehettek, tüzet nem gyújthattak, a kifutópálya bombatölcséreinek betemetését adták nekik feladatul, ami a kemény fagy miatt reménytelen vállalkozás volt. Ezekről a dolgokról édesapám otthon is megdöbbenve beszélt, s említette, hogy ha lehetett, élelmiszert adott nekik. A mintegy 60 főt nyáron a reptéri víztorony bontásánál, okt óberben a légitámadások okozta cserépkárok helyreállításánál is dolgoztatták.

Aznap még egy jellemző dolog történt velem. Még júniusban a Perint-patak- ban horgászva nagy motorzúgást hallottam, s felettem elsötétült az ég. Felnéztem, s a fejem felett eg)' óriási, addig soha nem látott repülőgép alacsonyan, lassan húzott észak felé, érdekes, de egyben félelmetes látványt nyújtva. A 2. világháború legnagyobb repülőgépe, a Gigant volt.* Hónapok múltak el azóta, s én közben arra gondoltam, hátha a repülőtéren közelről is láthatnék egyet. Kimentem a kifutó szélére - nem tudtam, hogy ebből a sorozatból szinte az egész állományt - főleg a földön - szétlőtték már az amerikai vadászgépek. Ahogy ott nézelődtem, hirtelen motorzúgást hallottam, s előttem mintegy 20 méterre egy német vadászgép húzott fel, valószínűleg cg)' Bf-109-es lehetett. A bombatölcsérek és a földkupacok miatt a kifutón már csak szűk sáv maradt a felszállásra; a gép futója bele is akadt egy ilyen kis dombba, a pilóta szerencséjére a gép nem vágódott át és nem pördült meg, hanem csak orra bukott. A pilóta kiszállt, legyintett és elballagott. Mi lenne, ha megnézném, gondoltam, de egyedül nem mertem odamenni. Visszatérve a műhelybe, hirtelen egy hatalmas robbanást lehetett hallani, a nehéz vasajtó kivágódott, azt hittük, bombáznak. Kimentünk körülnézni, de nem láttunk sem repülőt, sem füstöt. Máig sem tudom, mi történhetett. A felnőttek úgy döntöttek, hogy nem megyünk le az óvóhelyre, inkább a nagygencsi Jambrich-kocsma felé vettük az irányt, ahonnan eg)’ óra múlva, felmelegedve, elindultunk hazafelé.