Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/3 (Szombathely, 2008)

ADATTÁR - Pál Ferenc: A Vas vármegyei katolikus sajtó a 19–20. század fordulóján

A különböző katolikus hitbuzgalmi, művelődési és karitatív egyesületek életébe is bepillantást engedett a lap, folyamatos társadalmi aktivitásra buz­dítva a hívő embereket. Kiemelt figyelemmel kezelte az oktatás és az ifjúság helyzetének kérdését. Tudomásom szerint itt tudósítottak Vas megyében először az akkor szárnyait bontogató cserkész mozgalomról. A zsidókérdést a lap elsősorban gazdasági oldalról közelítette meg. 1903 után keresztényszocialisták és a szociáldemokraták összecsapásainak kom­mentálásakor ez a hangnem megerősödött. De az írásokból elsősorban zsidó kereskedők kritikája tűnik fel. Célkeresztbe állította a zsidó kocsmárost, aki pancsolt boil mért a zanati fiatalok számára,55 illetve a Sárvár és Vidéke Ke­resztény Fogyasztási Szövetkezet éves közgyűlésének beszámolójában szá­mon kérte, vajon a keresztény üzlet miért nem kaphatta meg ugyanazon adott­ságokkal a dohányárusítás jogát, szemben a zsidó kereskedő boltjával?51’ A katolikus egyház számára a gyakran liberális, és ráadásul esetenként néha egyházellenes hangot megütő szabadkőműves mozgalom szombathelyi megjelenése, a lap hasábjain nagy ellenállásba ütközött. A szombathelyi pá­holy az Ébredés57 nevet viselte. Vélt, vagy valós egyházellenes lépeseit köve­tően, a Szombathelyi Újság több cikksorozatot is indított a szabadkőműves­ség ellen fellépve.1,5 A politikai oldal mellett a lap igen komoly figyelmei szentelt az egyház­megye történetének feldolgozására és bemutatására. Megjegyzendő itt, hogy Köberl János ennek a lapnak a hasábjain közölte le Szilv János életrajzát, valamint a székesegyház építésének történetét.'"’” A MEGSZŰNÉS Az 1. világháború elején megszüntették a polgári teherám szállítást, ennek következtében papírhiány lépett fel. A papír hiánya természetesen nemcsak a Szombathelyi Újságot érintette, hanem a többi Vas vármegyei újságot is. Ezért 1914 júliusában a szombathelyi lapok megállapodtak, hogy július 31- től fogva köznapokon a 2 filléres lapok, két oldalon, az előfizetéses lapok pe­dig négy oldalon, vasárnapokon pedig legfeljebb nyolc oldalon jelenjenek meg. A pontos és gyors tájékoztatás érdekében, valamint az oldalszámcsök- kenést ellensúlyozandó, bevezették az újságkirakatok intézményét. Ilyen ki­rakatként működött a Legáth Testvérek fűszerüzlete az Erzsébet királyné ut­cában, a Martineum Könyvkereskedés kirakata a Berzsenyi Dániel utcában, Berlakovits Pál divatáru kereskedése a Horváth Boldizsár utcában, illetve a Keresztény Fogyasztási Szövetkezet üzlete a Fő téren.'’0 A Szombathelyi Újság 1919-ben szűnt meg. Március 22-én Kiáltvány Vasmegye népeihez főcímmel jelent meg. Ebből kiderült, hogy dr. Obál Bé­la,*’1 Kovács József’'és Ilencz Kálmán'1,1 részvételével megalakult háromtagú direktórium átvette a hatalmat.'’4 A lapot voltaképpen államosították. De az olvasókat becsapni nem lehetett. Emellett pedig a püspök, valamint a kápta­lan anyagi támogatása nélkül a lapnak szemernyi esélye sem volt a túlélésre. S mivel Mikes ebben az időben éppen a diktatúra börtönében ült, ilyen jelle­55

Next

/
Thumbnails
Contents