Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/3 (Szombathely, 2008)

Melega Miklós: A 120 éve megnyitott szombathely-pinkafői vasútvonal kiépítésének története, 1881–1888. 1. rész

A kivitelezés fázisai, lépései minden vicinális létesítésekor azonosak voltak. Először az előmunkálati engedélyt kellett a kezdeményezőknek a szakminisztériumtól megszerezni, majd ennek birtokában indulhatott meg a vidéki lakosság körében a szervezőmunka. Az engedély birtokosai felhívások közzétételével és személyes meggyőzéssel toboroztak híveket a vasút ügyének, miközben adatgyűjtést végeztek előzetes igényfelmérés és gazdaságossági számítások készítése céljából. Az adott vidék mezőgazdasági és ipari termékeinek nagyságrendjét, lakosságszámát és a közúti forgalom adatait alapul véve matematikai képletek felhasználásával kísérelték meg prognosztizálni a várható teher- és személyforgalom nagyságát, illetve a vállalkozás nyereségességét. Ha a jövedelmezőségi számítások bíztató eredményt hoztak, megkezdődött az előzetes részvényjegyzési ígérvények, aláírások összegyűjtése. Ezzel párhuzamosan zajlottak a felmérési, teivezési munkák, majd ezek végeztével a minisztérium szakértőinek jelenlétében megtartották a helyszíni vizsgálatot. Ez utóbbi volt a „közigazgatási bejárás”, amelynek alkalmával méterről méterre megtekintették, illetve rögzítették a végleges nyomvonalat. Ennek ismeretében készítették el a vasút végleges terveit és költségvetését, és teijesztették fel a dokumentációt jóváhagyásra a kormányzathoz. Kedvező döntés esetén, a miniszteri engedélyokirat birtokában az addig „érdekeltség”- nek nevezett önkéntes társulás cégbíróságon bejegyzett részvénytársasággá alakulhatott. Ezután már megindultak a tényleges kivitelezési munkálatok. Elsőként a szükséges földterületek megvásárlása, kisajátítása került sorra, majd megkezdték a vasúti pálya kiépítését. A munkálatok befejeztével következett a „műtanrendőri bejárás”, azaz a műszaki átadás, aminek megtörténte után adták át hivatalosan a vonalat a közforgalomnak.4

VASÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK VAS VÁRMEGYÉBEN

A vasúti fővonalak kiépülése az 1860-1870-es évek folyamán Vas vármegyében is lezajlott. A Déli Vaspálya Társaság észak—déli irányban futó sínpárja északon Sopronon át Bécs, délen Nagykanizsán át az Adriai-tenger menti Trieszt (ma: Trieste, Olaszország) felé teremtett összeköttetést, míg a megye területét északkeletről délnyugat felé átszelő Magyar Nyugati Vasút vonala Budapest illetve Graz irányába biztosított közvetlen kapcsolatot. A vasútvonalak a vasi megyeszékhelyre koncentrálták a forgalmat, Szombathely a Nyugat-Dunántúl legnagyobb vasúti csomópontja volt. Eközben azonban a vármegye északi, déli és nyugati területei perifériális helyzetbe kerültek, mivel távol estek a fővonalaktól 5 A kortársak az 1880-as évekre felismerték, hogy a fővonalakban rejlő kedvező adottságokat úgy lehetne a megye egésze számára jobban kihasználni, ha kiépítenék a vidéki területeket behálózó vicinálisok rendszerét. A helyi érdekű vasutak létesítése 1881-től kezdte élénken foglalkoztatni a megye közvéleményét. A vicinális hálózat kiépítésének ügyében a vármegye vezetése ragadta magához a kezdeményező szerepet, olyan szintű aktív közreműködést tanúsítva, amelyre a korabeli Magyarországon kevés példa akadt. 1881-ben Széli Ignác alispán elnökletével Központi Vasúti Bizottságot hoztak létre,

16