Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)

MŰHELY - M. Kazár Mária: „Megismerni és tisztelni egymás kultúráját” – Pivar Tomsic Ella muravidéki kutatásai

I Iorvátország) telepedett le, majd egy malmot vett Kót faluban. Itt folyik a Mura, ami most határfolyó. Anyai ágon valamennyi olasz vér is bennünk rekedt, hiszen az Eszak-Olaszországból származó Zanicci ükapám a Csáktornyái (ma: Cakovec, Horvátország) gróf muraszentmártoni birtokán a szőlő- művelést és a bortermelést vezette. Az ő házasságából származik anyai nagyanyám, a Zanicci avagy a Bedő ág. Apai nagyapám rendkívül romantikus körülmények között házasodott Gáboijánliázára, a Hetesbe, ahol színtiszta magyar lányt vett el. Az ereimben tehát minden nemzet véréből - amely itt a Mura mentén, sőt ezen túl is lakik - van egy csepp.

Gyermekkorában milyen nyelven beszéltek otthon?

Otthon magyarul szóltunk egymáshoz. Anyám egyáltalán nem tudott szlovénül, bár a régi Jugoszláviában szlovén iskolába járt. Eleinte kétnyelvű volt a tanítás, 1934 után pedig már csak szlovén nyelven folyt. Anyám néhány verset tanult meg szlovénül, amit többször is elszavalt, de nem is nagyon élhette, mit mond. Apám is elsősorban magyarul értette meg magát, mert gyermekkorának nagy részét Gáboijánházán töltötte. Szülei sok évig Amerikában éltek. Ezért apámat a nagyszülei nevelték, magyar környezetben. Kis paraszt- gazdaságunk tartott el bennünket. Nem haltunk éhen, de jól sem éltünk. Az 5 hektárból a fele mocsaras területből állt a Mura mentén, csak 2 hektárt lehetett megművelni. Egy hűgom és egy nővérem van, kettejük között 20 év a korkülönbség. Én vagyok a középső. 10 évenként született a három lány a családba. Apám nagyon szeretett volna egy fiút. Amikor engem vártak, már a nevet is kitalálták. Tibor lettem volna, ha fiúnak szülétek.

Boldog környezetben éltem. Anyáin - a bíró a lányaként - művelt, tájékozott volt; apámat a gáboijánházi nagyapja, papnak vagy' ügyvédnek szánta, de sajnos egy családi tragédia folytán neki kellett az örökösnek szánt testvére helyébe lépni. Nálunk a családban sokat olvastunk. Hetente két-liárom könyvet „elfogyasztottunk”. Apám Csáktornyára járt azokhoz a házakhoz, ahol egykor zsidók éltek a 2. világháború előtt és sok magyar kiadvány maradt. „Rogoz” (gyékényéből font) cekkerrel hordta a köteteket és ezek nemcsak a családban forogtak, hanem kölcsön is adtuk a falubelieknek. Még ma is megvan abból az időből az „Egri csillagok”.

Este, amikor az ágyTban feküdtünk, anyám a népdalok, balladák világával ismertetett meg. Az ünnepeket a magunk módján éltük meg, nem voltunk nagyon vallásosak. Karácsony előtt karácsonyéi énekeket énekeltünk otthon és néhány karácsonyi imát is elmondtunk. Húsvét előtt pedig a húsvétikat. Falunk sok éven át elzárt település volt. Lőrincze Lajos szerint is Kótban maradt fenn legtovább egyé szép, archaikus változata az itteni nyelvjárásnak. Az 1960-as években gy7űjtött itt és az ailyag belekerült „A magyar nyelvjárás atlaszába” is. így megmaradtak a régi szép szavak, nagyon ízesen tudtunk beszélni. Nagyon sok szólást, közmondást használtunk. Ez megmaradt bennem. A gyerekkor volt életem legboldogabb korszaka. Ez meghatározta későbbi érdeklődésemet is. Az olvasás olyran szokássá vált, hogy ma is havonta legalább két könyv a normám, mert különben nem érzem magam egészségesnek.

6