Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)
ADATTÁR - Pivár Tomšić Ella: Adalékok a szlovéniai reformátusok vallási szokásaihoz
retek között egzisztenciális gondokkal küzdő emberek egy rövid ideig még szellemi táplálékot kaptak a hagyományokból, de idővel sokan eltávolodtak a református fonásoktól, és főleg vegyes házasságok révén közelebb kerültek az evangélikus közösséghez, ahol a lelkészek rendszeresen látogatták a nyájat. A megkérdezettek 30 és 80 év közötti, kétharmadában református, a többiek pedig evangélikus és katolikus vallásnak. A kiválasztott adatközlők száma részarányos a települések református lakosságának összességével. ÚRVACSORA A vallásra és szertartásra vonatkozó beszélgetések során leggyakrabban az úrvacsorát vetik fel, sőt a gyülekezet istentiszteleteit is úrvacsoraosztásnak nevezik, s hogy a hézagos vallásismeret ne gátolja a zökkenőmentes kommunikációt, elsőnek e témakört vetettem fel. Utravalónak ide tartozik, hogy a ma vallásukat gyakorlók az elmúlt 50 év során helyben lakó lelkész hiányában csak évente négy alkalommal jártak a kivétel nélkül úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletekre, ami miatt a szórványban élő, sokáig elszigetelt murántüli reformátusok szokásaikban, vallási terminológiákban megkülönböztethetőek a nagy, állandó lelkészekkel rendelkező közösségektől. Kutatásaim szerint az úrvacsorára használják a gyónás fogalmat is, de annak ellenére, hogy 1990-es évek derekától havonta rendszeresen látogatja őket lelkészük a szomszédos Szentgyörgyvölgyről, továbbra is évente általában csak négy-öt alkalommal — húsvét, karácsony, pünkösd, új kényéi'- és a reformáció napján - veszik magukhoz templomaikban a kenyeret és a bort. Az emberi élet nagy állomásai — keresztelő, esküvő — előtt általában a családtagok, rokonok az Úr asztalához járulnak, de az önmeglartásos előkészületek elmaradtak. Bár a visszaemlékezések szerint a „régi öregek között voltak olyanok, akik ilyenkor nem dohányoztak, tartózkodtak a veszekedéstől, káromkodástól, sőt akadt rá példa, hogy a legények előtte este nem mentek a lányos házhoz”.* Amíg helyben lakó lelkészük 10 éven át, 1947-ig, hetente délelőtt tartotta az istentiszteleteket, üivacsora előtt nem reggeliztek, de az árvaság idején, amikor délutánra kerítitek, a szokás elmaradt. Az Úr asztalának megtérítését minden faluban a gondnok vagy a presbiterek és családtagjaik végzik, ők sütik, újabban vásárolják a kenyeret. A missziós időkben (1947-1990) az úrvacsora kenyerét és borát az a család adta, akinél a lelkészt elszállásolták, ma a gondnok felesége. Szent- lászlón a visszaemlékezés szerint egy Both Katalin nevű özvegyasszony az 1. világháborúban elesett férje emlékére többször ajánlott kenyeret az úrvacsorára. Feltételezhető, hogy régebben fogadásból, gyermekáldást, felgyógyulást remélve, a halottra való megemlékezés jegyében sütöttek kenyeret és adtak bort az úrvacsoraosztásra, de ma már ez nincs szokásban. Az újkenyér hálaadási ünnepére a zsenge búza lisztjéből dagasztott cipót osztja a lelkész. 16
