Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/1 (Szombathely, 2008)
KÖNYVESPOLC - Salamon Nándor: Ács Pál: Tóth István. A küzdelem szobrásza
das, amely „konzervatív, nemzeti” jelzővel minősített kortársaival szemben kevésbé volt szigorú és feledékeny. Az 1. világháború cezúrát jelentett Tóth István művészetében is. Kétszer indult az Erzsébet királyné-pályázaton. Kossuth-szobrot mintázott Szentesié. Öntésre vált a celldömölki Dnkai Takách Jndit-szobor is (Szobrászunk megelőzte „pádon ülő költő/nő/” ötletével kései kollégáit, Vígli Tamást, Veress Gábort és másokat.). Előbbi csak később került felállításra, a költőnőé soha. Időlegesen elakadt a szegedi Dóm építése is, Foerk Ernő - akadémiai társa - az 1920-as években véghezvitte koncepcióját, tág teret biztosított a feladatra alkalmas, jól felkészült szobrász barátjának. Alkotókedve szárnyakat kapott. A dóm külsején és belső terében a végső formát kirajzoló plasztikai munkák sokaságát készítette el. A szerző mindeme részleteket gondos leltárba foglalva írta le. A templom folyamatos ismertetését meg-megszakította a párhuzamosan végzett egyéb produktumok bemutatása. Betoldott epizódokat a család életéből - tabáni otthon, Margit lánya esküvője -, egy kritikát és gratuláló levelet. A dóm avatásának részletes megidézését követően élete utolsó esztendeinek termését vette számba. Összefoglalta a sárvári emlékmű históriáját, megidézte a szobrász végóráit, temetését. Fővárosi díszsírhelyéről — végakarata szerint - szülővárosába vezetett „utolsó útja”(1939). A „bécsi lány” és a „szombathelyi szobrász” a barátja, Foerk Ernő tervezte Szalézi templomban nyert végső nyugodalmat. Befejezésként lányuk sorsáról, két emléktáblájának avatásáról olvashatunk sorokat. Az utószó a korabeli minősítésekből idéz, amelyek Fadmsz mellé helyezik. „Az apró részletek pontos kidolgozását” tekintették munkássága fő értékének, annak látja a szerző is, utalva termékenységére. Ismét szóba hozza a sárvári lovast, amely - sajnos - bizony nem fér a „kimagasló művek” kategóriájába. Még saját életművén belül sem! Még néhány megjegyzés! Ács Pál kitartó kutatómunkája elismerésre méltó. Hatalmas ismeretanyaga rászolgált volna az átgondoltabb rendszerezésre, megfogalmazásra. Érdeme első sorban az elveszett vagy lappangó művek, rejtőző dokumentumok, a művekhez illeszkedő történések felderítése, leírása, egyes alkotások tartalmának, topográfiájának meghatározása. Ez vonatkozik a képanyag felbecsülhetetlen értékére, amelyet több fotográfus örökített meg eltérő, a kezdetlegestől, a nagyon amatőrtől a művészit megütő színvonalig. A szövegbe épített reprodukciók, a lapszélen futtatott „bélyegek” jól kapcsolódnak a textushoz. A színes blokk azonban nyomdailag erősen kifogásolható, rontja a fotográfus ázsióját. Hasznot jelentene az eligazodásban a képek számozása, datálása. Ez egyféle időrendi vezérfonalat kínálna, amely a szöveg építkezéséből nehezen bogozható ki. A kötet úgy negyedét a szokásos adattárak, dokumentummellékletek töltik meg. A művek jegyzékét műfaji bontásban találjuk. Számolgatva köztéri műveket, nehezén értjük a könyvön végig érzékelhető panaszos, szemrehányó hangot. Több oldalra rúg a témakörök szerinti bibliográfia (Horváthné Krtpi Ildikó munkája). A Függelékben levelek, jegyzőkönyvek, versek olvashatók. Képeket láthatunk a „családi albumokból”. Utazásainak állomásairól pedig reprodukált képes levelezőlapok tájékoztatnak. SALAMON NÁNDOR 86
