Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/1 (Szombathely, 2008)

IN MEMÓRIÁM - Balogh Péter: Kacsics Kristóf (1959–2007)

nak történeteit nyomozta, - pl. Gencsapáti, Herény, Nagysimonyi, Szombat­hely, stb. -, a hősök napjának elteijedését és gyakorlatát vizsgálta. E tárgykör­ben csaknem 50 írása jelent meg, de írt szobrokról, szokásokról, sakkverse­nyekről és honismereti témákról is. Közleményeit főleg a Vas Népében és a Sa- varia Fórumban jelentette meg. Fontos volt számára, hogy az említett kultusz- ról többet tudjon a közvélemény, s a hősök ünnepe visszanyerje méltóságát. A közösségi érzés és a szakmaszeretet indította arra, hogy a közügyekkel is foglalkozzon, elsősorban a pedagógustársadalom érdekében. A Pedagógu­sok Szakszervezetében nyílt erre lehetősége, ahol 1996-tól városi és körzeti titkárként tevékenykedett, ami sok utazással is járt. Munkáját többek közt az Eötvös József-emlékéremmel ismerték el. A hősi emlékművek révén került kapcsolatba a Rumi Rajki Műpártoló Körrel, ahova fielépet l és 1998-tól a jegyzői tisztséget viselte. Igazi krónikás­ként szép kézírással készítette el a Kör gyűléseiről a jegyzőkönyveket az archívum számára. A betegség hirtelen tört rá. Október végén még eljött édesanyám temetésé­re, s rá néhány napra kórházi kezeléséről kaptam hírt. A kór természete miatt látogatni nemigen lehetett, csak orvos ismerősöm útján tájékozódhattunk a helyzet súlyosságáról. A Kör tagsága bíztató levelet írt számára december 7-én, de átadni már nem volt mód, a halál közbeszólt! Temetése 2007. december 13-án volt, nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára kollégái, könnyező tanítványai és ismerősei. A Dési iskolában napokig kint volt a fényképe az aulában, alatta sokáig égtek a tanítványok és kollégái gyertyái. Senki sem akarta elhinni, hogy Kristóf bácsi nem fog többé szólni hozzájuk és sakkozni velük. Talán még a sakkfigurák is lehajtották fejüket a táblán. Mi helytörténészek is meggyújtjuk az emlékezés mécsesét, hadd lobogjon sokáig! BALOGH PÉTER 80

Next

/
Thumbnails
Contents