Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)
4. szám - Erdődy Gábor: A horvát kérdés belgiumi megítélése a Batthyány-kormány időszakában
sekkel szemben." A hírlap munkatársa ismertette, hogy a manifesztum a rend és az egység helyreállítását a Pragmatica Sanctio alapján hirdette meg. Mindeközben István főherceg nádor lemondott hivataláról, Jellacic feltartóztathatatlanul tör előre, Lamberg altábornagyot pedig teljhatalommal ruházták fel a két párt közötti béke megmentése érdekében. A szerző úgy látta, könnyen felismerhető, hogy a véres összecsapás elkerülése csakis Jellacic feltételei, nem pedig a „szeparatista magyar igények" 1(H) alapján történhet meg. Komoly figyelmet szenteltek a horvát-magyar ellentétek alakulására a radikális belga lapok is, amelyek a konfliktus tartalmának elemzése során egymástól olykor eltérő hangsúlyokat alkalmaztak. A L 'Indispensable szeptember 24-én értesítette olvasóit Jellacic betöréséről, és a hírközvetítő semleges pozícióját megőrizve ismertetette a bán magyarokhoz intézett proklamációját, mely szerint hamis képet festettek róla, holott valódi célja nem kevesebb, mint a birodalom valamennyi nemzetisége teljes szabadságának és jogegyenlőségének biztosítása. 101 Brüsszeli partneréhez hasonlóan az ultra-liberális hetilap, a. Les Débats Beiges, egyáltalán nem tekintette Jellacicot nemzeti célokért harcoló hősnek, sokkal inkább a régi rend visszaállítására törekvő Habsburg-dinasztiát szolgáló tábornokot ismerte fel személyében. A lázadás vétkét egyértelműen az érvényben levő törvények felszámolására fegyverrel támadó kamarillának tiüajdonította, az agresszióval szembeforduló magyarokat pedig az alkotmányos legalitás védelmezőinek tekintette. 1(>a Lényegesen szenvedélyesebb megfogalmazást alkalmazott október 15-én megjelenő számában a republikánus Le Débat social, amely a horvátokat Európa közepén felejtett vandáloknak, V. Ferdinándot pedig egyszerűen csak szegény idiótának nevezte. 103 Visszafogottabban nyilatkozott ugyanakkor a konfliktus természetéről a Namurban megjelenő radikális republikánus L'Éclaireur munkatársa, aki saját hiányosságait és bizonytalanságait nyíltan vállalva nem kívánta önmagát és lapját egyoldalúan, és fenntartások nélkül egyik oldal mellett sem elkötelezni. 10 * Az október 8-án megjelentetett írás szerzője rokonszenves szerénységgel beérte annak kinyilvánításával, hogy társaival egyetemben nem áll eleve elszántan sem a magyarok, sem pedig a szlávok pártján, inkább szeretné mindkettőjük szabadsága és függetlensége ügyét előmozdítani. Higgadtságot árasztó hozzáállása távolról sem jelentette azonban a véleménynyilvánítással járó felelősségvállalás elhárításának szándékát. A Habsburg-neoabszolutizmust valamennyi Duna mentén élő nép legfőbb ellenségének nevezve ugyanis rokonszenvéről biztosította az önkényuralom ellen fegyvert ragadó nemzeteket, és e történelmi jelentőségű misszióban jelölte meg a magyar erőfeszítések morális legitimitásának forrását is. Október 1-jei számában a L'Indépendance Beige a válság elmélyülése kapcsán ugyanakkor megkülönböztetett hangsiillyal és sajátos értelmezéssel arra emlékeztetett, hogy a császári kormány a korábbiakban energikus lépésekkel próbálkozott a „sajnálatos helyzet"™* lezárására. Az István főherceg tavaszi szerepét értékelő és középpontba állító visszatekintő elemzés a hosszú távú érdemi rendezési folyamat egyik megzavaróját a nádor személyében jelölte meg, arra hivatkozva, hogy a fiatal Habsburg-politikus az alkudozásokba történő bekapcsolódása kezdetétől a Kossuth által irányított - a későbbiekben pe33
