Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

2. szám - ESEMÉNYEK, HÍREK - Tóth Kálmán: Krónika, 2007. január-március

Fánk- és borkóstolóval egybekötött évnyitó programot tartott a Kő­szeghegyalja Idegenforgalmi Egyesület Cákon, a műemlék pincesornál. Kőszegen ünnepséget rendeztek a kommunizmus áldozatainak em­léknapján a Tanácsköztársaság alatt kivégzett Waisbecker Jenő népfelkelő százados és Hersics György velemi bíró emléktáblájánál. 27. „A szibériai sámánok között" címmel dr. Hoppal Mihály, az MTA Néprajzi Kutató Intézetének igazgatója tartott filmvetítéssel egybekötött elő­adást a Művészetek Háza Szalonjában. 28. A megyeszékhelyen, a Nyitra Utcai AMK-ban bemutatták a szom­bathelyi pedagógus házaspár, Jósa Judit és Kukor Ferenc „Színtiszta Szom­bathely" című könyvét. MÁRCIUS 2. Csepregen, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat klubjában dr. Dé­nes József régész tartott előadást „A horvát-magyar közös múlt" címmel. 6. „Az év természetfotósa" fotópályázat képeiből rendezett kiállítás nyílott Huber László, Kőszeg város polgármestere beszédével Kőszegen, a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban. Jankovich Izidor (1789-1857), a város utolsó földesura halálának 150. évfordulója alkalmából emléknapot rendezett Csepregen a Boldogasszony kápolnában és a művelődési házban a Farkas Sándor Egylet, a Honismereti Kör, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat valamint a Petőfi Sándor Művelődési Sport­ház és Könyvtár. A Boldogasszony kápolnában található sírhelynél koszorú­zás zajlott, az emlékülésnek a kultúrház színháztenne adott otthont, ahol Ba­logh Jánosné Dr. Horváth Terézia néprajzkutató „Jankovich Izidor élete és munkássága", Sági Ferenc helytörténész, könyvtárvezető „Jankovich Izidor és Felsőbüki Nagy Pál kapcsolata" címmel tartottak előadást. 8. Dr. Tóth Endre régész (Magyar Nemzeti Múzeum), a koronázási ékszerek gondnoka előadást tartott Vasváron, a Helytörténeti Múzeumban Szelényi Károly fotóművész „Sacra Corona" című vándor fotókiállításának zárónapján a Szent Korona történetéről. 13. A megalakulásának 140. évfordulóját ünneplő pénzügyőrszervezet emléktárgyaiból kiállítás nyílt és emléktáblát is avattak a Vám- és Pénzügyőr­ség Nyugat-Dunántúli Regionális Parancsnokságán, Szombathelyen. A jeles évforduló alkalmából tartott eseményen Móricz Tibor pénzügyőr ezredes, megbízott régiós parancsnok mondott ünnepi beszédet. 15. Múzeumi nyílt napon rendezett nemzeti ünnepünkön a sárvári Ná­dasdy Ferenc Múzeum: az 1848-as forradalom és szabadságharc fegyvereivel ismerkedhettek az érdeklődők rendhagyó tárlatvezetés keretében, Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató közreműködésével. „Budapest 1956. Erich Lessing fotográfiái" címmel kiállítás nyílt Kőszegen a Szecessziós Házban (Chernél utca 18.), a Kőszegi Művészeti Egyesület szervezésében. A bécsi Leopold Múzeum támogatásával megvalósult tárlatot Kapiller Sarolta titkárságvezető ajánlotta a megjelentek figyelmébe. 94

Next

/
Thumbnails
Contents