Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Paksy Zoltán: Békés Márton: A becsület politikája

szági térséghez, megemlítjük, hogy a két ország legnyugatibb részein ugyanúgy megvan a vendek emléke: az Atlanti-óceán partján magától értetődően Vendée elnevezésében, illetve Bretagne központjának - Venetia (ma: Vannes) nevében, nálunk pedig a Vendvidék magyarázatot sem igénylő tiszta alakjában.'''

1 (254-256. p.) Ez a régi európai „ősnép" eltérj édeséről és a hasonló szóalakú tájegységek egybekapcsolásáról szóló eszmefuttatás teljesen tudománytalan és ilyen formában, egy szakmai kiadványban való tálalása elfogadhatatlan. A Zala és Vas megye délnyugati régiójában élő vendeket a 18. században nevezték vandáloknak, valószínűleg német barokk, majd romantikus hatásra. A vend elnevezés eredete a német windisch, azaz tót kifejezésből származik és a 19. század elején terjedt el a hivatali nyelvben, majd eltorzított formában - vindis-tót, vendus-tót, vend - a magyar köznyelvben is. Elősegítette elterjedését, hogy a kifejezést átvette a helyi népesség értelmisége is, papok, tanítók. A vend kifejezés nem egy ősnép leszármazottaira utal, hanem az a történelmi Magyarország említett két vérmegyéjében élő szlovének elnevezése. A 19. század végén és a 20. század elején a hivatalos magyar nemzetiségi politika már szándékosan használta a vend elnevezést, mert ezzel igyekezett őket a határon túli szlovén népességről leválasztani, megelőzve az esetleges szeparatista szándékot, erősíteni nemzeti öntudatukat és Magyarországhoz tallózásukat. Mindezt nyelvük is bizonyítja, amely a szlovén nyelvtől csak Ids mértékben különbözik, annak egyik nyelvjárása. A vendek történetének ma már komoly szakirodalma van, ahol ezek a kérdések részletesen elemzésre is kerültek. A szerző azonban nem áll itt meg, hanem folytatja a gondolatmenetet. Nézete szerint az egykori ősnép által lakott területeken élő leszármazottak között a 20. századra is megmaradt a lelki egység, mégpedig ellenforradalmi, royalista attitűd formájában. „A Tradíció anyagából lévő, metafizikai sztélékként állnak a vend menhir-tömbök Európa területén. Az Európában itt-ott meglévő vend szógyökök arra a metaforikus jelentésre, Evola-i értelemben vett ezoterikus összefüggésrendszene figyelmeztetnék minket, hogy [...] forradalomellenes felkelői ugyanazt a tiszta, csillogó árnyalatot, a becsület, a Vend-ellenforradalom színét, a fehéret képviselik. Olyan ez, mint Németh László Kisebbségben-jének mély magyar rétege, amely a felső, alluviális talajréteg alatt sziklavonulatként áll a mélyben, s szii'tjei csak itt-ott bukkannak fel a felszínre." Ezzel elérkeztünk a szerző gondolatmenetének végső, egyben legabszurdabb eleméhez, egy romantikus, sőt misztikus okfejtéshez, amelynek azonban a tudományos megközelítéshez semmi köze nincs. Békés Márton jól vette észre, hogy a 20. század első felében a nyugat-magyarországi régió, s benne - de nem kizárólagosan, hanem például Zala megyével együtt - Vas megye erőteljesen királypárti politikai állásfoglalást vallott és a legitimizmus fellegvárának tekinthető. Magyarázatával érintőlegesen foglalkoztak egyes történészek - pl. Gergely Jenő -, valójában azonban a kérdés a mai napig nincs kellően tisztázva. Békés Márton a választ a fent idézett formában adta meg, amely azonban nélkülözi a tudományos kutatás kritériumait. Néze85