Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

1. szám - ADATTÁR - Káldy Lajos: Volt egyszer egy szabadiskola. - Emlékeim a Derkovits Körről, 1946-1958-

A Nagykar utcában lakott egy időben - a Gorell vagy Tárnoki-házban Derkovits Gyula is. Akkor én még nem tudtam, nem tudhattam Idcsoda. Csak később döbbentem rá, amikor kibontakozott a Derkovits-kultusz, hogy őt láttam feleségével együtt, amint Almásy Lászlóval, a jeles Afrika-kutatóval beszélgetett. (Almásy afrikai iitazásairól írt könyvét olvastam is.) Derkovitsra azért figyeltem föl, mert ahhoz a környezethez viszonyítva, ahol éltünk, igen jól volt öltözve. Igen sovány volt és - micsoda apróság: pont erre emlékezem sovány ujján fityegett a karikagyűrű. Rajzolni gyerekkoromtól szerettem, így a fronton is. Sokan tudják, hogy cenzúrázták a tábori levelezőlapokat. Én a bélyeg helyére apró rajzokat készítettem, pajtásaimnak is. Az itthoniak ezekből a kis bélyegpótló rajzokból tudták meg merre jártunk. Egy haditudósító kölcsön kérte néhány rajzomat valamelyik katonaííjság számára. Ezekkel azonban soha többé már nem találkoztam. A fronton készített rajzaim javát azonban - ki tudja ma már hogyan! - hazahoztam. A frontszolgálat után jött a hadikórház. Aztán meg a felszabadulás. Minden gúny nélkül mondom, mert valóban felszabadulás volt a német megszállás alól. Dehát utána jött a megszállás, az infláció, a jóvátétel, meg minden. FELSZABADULÁS! Itt egy kicsit elidőzök. Katonaszökevény voltam, a kórház után nem mentem, a parancs szerint, Németországba. A határ előtt, Torony községben civilbe öltöztem. Nagy kockázat volt. Ahogy átment fölöttem a front, hazajöttem szüleimhez Szombathelyre. Másnap Szvetkó Nándor nyomdász barátommal - tőle kaptam a civil ruhát - besettenkedtünk a Martineum nyomdába. Ott a polgármester, a szovjet városparancsnok és Kisteleki Antal cégvezető kitörő örömmel fogadtak minket. Rögtön munkát is adtak. Egy kiáltványt kellett azonnal kiszedni és nyomtatni. Ez volt az első nyomdatermék a felszabadult Szombathelyen. Ana szólította fel a polgári lakosságot, hogy induljon meg a normális élet. Szűnjenek meg a rablások, fosztogatások, nyissanak ld az üzletek, templomok. Ahogy elkészült 100 darab, Kisteleld két süldő fiával körbeplakátoltuk a belvárost, aztán vissza, és folytattuk, ahol abbahagytuk. Én hónapokra ott is ragadtam a nyomdában. 1945. május 8-án „Vojna kaput", vége lett a háborúnak. Kivonultunk a Fő térre ünnepelni. Kinek a győzelmét? Emlékszem a Belsikátorral szemben (ma ez a Művészetek Háza) szabályos oszlopokban sorakoztak fel az üzemek munkásai, a szónokok pedig az erkélyen álltak. Nem tudom, a hátunk mögött álltak-e géppisztolyosok, de azt láttuk, hogy a székesegyház felől a Széchenyi utcán át négyes-hatos sorokban vonultak a hadifoglyok, a mi katonáink! Erős őrizet mellett mentek a 16