Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)
4. szám - Mürber Ibolya: Vas megye és az 1956-os magyar menekültek
lagnak. Ezt magyarázza az a tény is, hogy a városokból, ipari centrumokból volt a legmagasabb a menekültek kiáramlása. Ennek ellenére is szembe tűnő, hogy a munkások államát, milyen nagy arányban hagyták el éppen a munkások. Ezzel a tendenciával ellentétes mozgás figyelhető meg Vas megyében, ahol a fizikai dolgozók aránya a legalacsonyabb (33%) volt az egész országban. Ez természetszerűleg összefügg azzal a ténnyel, hogy a fizikai dolgozók általában városokban éltek, míg éppen Vas megyéből a községek lakói távoztak nagyobb arányban. A KSH szerint az összes menekült 25%-a volt szellemi dolgozó. Az 1960as népszámlálási adatok alapján a magyarországi aktív keresők 21,8%-a szellemi dolgozó volt. Az ország gazdaságpolitikája a gazdaság második szektorának (ipar) fejlesztését szorgalmazta az első (mezőgazdaság) és a harmadik (szolgáltatások) szektorok kárára, mégis a második szektor aktív keresői hagyták el legnagyobb számban az országot. Vas megyében, az országos átlagtól ismét eltérve, jóval alacsonyabb volt a szellemi foglalkozást űzök aránya (7%) a menekültek között. ÖSSZEFOGLALÁS GYANÁNT A „tipikus" Vas megyei menekült 1956-1957 fordulóján: - 1956. november elején valamelyik határ menti járás falujából származó fiatal, esetleg kiskorú, nem házas egyedülálló férfi, aki nem egy gyárban fizikai munkával kereste kenyerét... vagy - 30-40-es éveikben járó szülők kiskorú gyermektikkel, esetleg a nagyszülőkkel együtt, akik szintén valamely határ közeli községben éltek, és nem szellemi foglalkozásúak voltak, hanem valószínűleg a mezőgazdaság valamely területén tevékenykedtek... amíg meg nem hozták életük nagy döntését... és el nem hagyták hazájukat az osztrák-magyar határon keresztül egy új élet reményében... JEGYZETEK A magyar—osztrák határra telepített taposóaknák nagyobb esőzések következtében elmozdultak helyükről, esetenként földjeiket művelő parasztok és a határban legelő állatok balesetét, néha halálát is okozták. Az osztrák belügyminisztérium ezért gyakran fordult diplomáciai jegyzékkel a magyar félhez a taposóaknák felszedése végett. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) Külügyminisztérium. TUK iratok. Ausztria-20/Í-0069/2/1957. 41. doboz. Rauchensteiner, Manfriecb Spätherbst. 1956. Die Neutralität auf dem Prüfstand. Wien, 1986. (továbbiakban: Rauchensteiner, 1986.) 82. p. Ausztriában az általános hadkötelezettség 1955. szeptember 7-e óta volt érvényben. Rauchensteiner, Manfríed: Die Performace war perfekt. In: Die Ungarnkrise 1956 und Österreich. Hrsg. Erwin A. Schmidl. Wien, 2003. 235-252. p. 22