Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

1. szám - ADATTÁR - Katona Attila: Fordulat a várospolitikában Szombathelyen, 1885-ben. 1. rész

Álláspontom szerint pontosan ez a tényező tette szükségessé, hogy közérthetően fogalmazódjanak meg a várospolitikai célok, hogy maguk mellé állítsák a bizonytalankodókat, és megnyerjék a közvélemény támogatását, egyben a szaporodó tömegek felett a politikai befolyást továbbra is fenntartsák. A vármegyei „sugallatra" készült a modern város programja - de természetesen nem a helyi képviselők akarata ellenére -, amit egy hosszú, gyötrelmes politikai csatasorozat végén győzelmi nyilatkozatnak, egy új kor, új nyitányának szántak, a megyei kormánypárti liberálisok diadaldalának a 48-as függetlenségiek felett. Egyben akarva-akaratlanul a tespedtség végének és a fordulat - a folytonos megújulás - kezdetének. „Szombathelyen, ahol a destruktivitás terjedt el, kedvező fordulat ment végbe. Az ellenzék, a szélbal innét akarta meghódítani Dunántúlt, s most ez a mesterkedése megbukott. Szombathelyen megnyugtató helyzet alakult ki. "

ia - összegezte a lényeget a Vasmegyei Lapok. Éppen ezért nem célszerűtlen felidézni, hogy hol is kezdődött ez a vajúdás. Mi indukálta az események ilyetén való alakulását? Két kardinális elemet érdemes kiemelni. A pártpolitikai küzdelmek kiéleződését, aminek leglátványosabb formáját az eldurvult választási harcok (1881, 1884) és a helyi pártsajtó megszületése (1882) jelentette, valamint a társadalmi (városi) zavargások felszínre kerülése. Illetve a lappangó kísérletet e tényezők egybekapcsolására. A „destruktivitás" kezdete az 1881. évi választásokig nyúlik vissza,

13 ekkor vált Szombathelyen is érzékelhetővé a Szabadelvű Párt 1878-1879. évi válsága. A vármegyében gyakorlatilag szétesett a kormánypárt, fejetlenség lett úrrá a helyi politikai vezetőkön, s még az 1881. évi választásokon sem találtak magukra.

14 Ezt a helyzetet a függetlenségiek ana kívánták felhasználni, hogy megerősítsék a törvényhatóságban pozíciójukat. Szombathely város vezetőinek magától értetődő volt, hogy továbbra is - azaz 1848 óta - Horváth Boldizsárt jelölik képviselőnek, aki közben oppozíciós szerepbe kényszerült. A boszniai-válság idején hagyta el a kormányzópártot, s még ekkorra sem tért vissza. Mi több, számtalan kifogást emelt Tisza Kálmán politikájával szemben. Horváth Boldizsár azonban így is elfogadhatónak tűnt a városnak, még akkor is, ha érdekérvényesítő képessége erősen lecsökkent. Sőt, talán épp ebben az „állapotában" vonzóbbnak tűnhetett az ellenzéki választók számára is. A volt igazságügy miniszter természetesen saját álláspontját és programját hirdette meg.

15 A helyzet pikantériáját az adta, hogy ellenfél, akit a szélbal vele szemben „állított" hozzá hasonlóan szintén egy liberális-demokrata személy, Schvarcz Gyula.

16 Akiről meg is jegyezte, hogy „bírja becsülésemet", de sajnálta, hogy „... oly párt táborába kell megpillantani, amelyről véleményem az, elérhetetlen vágyaival túllő a czélon. "

17 A vita köztük éppen ezért nem elvi, hanem taktikai jellegűnek számított, maga a választás szoros eredményt hozott. Hoiváth vékonyka szavazattöbbséggel, de diadalmaskodott. Egyben érzékelhető lett, hogy támogatottsága erősen lecsök53