Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

4. szám - ADATTÁR - Lőcsei Péter: Miről vallanak a könyvek? - Válogatás a Weöres Sándornak ajánlott könyvekből és a költő dedikált köteteiből - 3. rész

A teremtés dicsérete című kötetét a betegágyban fekvő költő így dedikálta segítőkész látogatójának: „Csorba Győzőnek, a teafőzőnek, cigaretta-töltőnek és új magyar költőnek egy téli napon emlékül adom: 1942. jan. 16. Weöres Sanyi"* Amikor pécsi könyvtárosi állásától 1943 novemberében megvált, és hazaköltözött szüleihez, utódjaid Csorba Győzőt javasolta. A város vezetői valóban barátját bízták meg ezzel a munkával. A világháború után a leveleken kívül nyilvánosan is írtak egymás műveiről. Csorba Győző a Sorsunkban értékelte a Gyümölcskosár, A szerelem ábécéje, A teljesség felé és az Elysium erényeit.

5 Weöres a Válaszban tette közzé ismertetését a Szabadulás című Csorba-kötetről. írása több szempontból is tanulságos. Egyrészt értékelte barátjának újító, olykor vakmerő törekvéseit, másrészt megvédte Rónay György bíráló szavaitól. A „kiváló költő és Gyulai Pál-szerű nemesen-merev kritikus" arra célzott írásában, hogy egy rímtechnikai eljárást Weöres Sándortól vett át. Weöres épp a fordított hatást tette nyilvánvalóvá: „Meg kell mondanom, hogy ezt én tanultam tőle: Csorbának egy francia versfordítás-kéziratában láttam ily félszó-enjambemen-t, és oly ízesnek találtam, hogy menten kedvet kaptam rá..."

6 Rokon példákat Ungvárnémeti Tóth László, Babits, Petőfi és József Attila egy-egy verséből is idézett. Ezt követően saját költői tudatosságát, kísérletező kedvét védte meg önérzetesen az őt is minősítő kritikussal szemben: „Rónay György, említett bírálatában, azt írja: »Weöres Sándor egy versében 'Ungvárnémeti Tóth László emlékére', elköveti valami érthetetlen szeszélyből, hogy szavakat elválaszt a sor végén«. Nem szeszélyből követtem el, hanem Ungvárnémeti Tóth László verselésmódjához alkalmazkodtam, őt nemcsak a vers tartalmával, hanem formájával is köszöntve. - Rónay, cikkének más helyén »Hangcsoportok«, »Táncdal« című versemet említi, melyeknek tartalmuk, értelmük nincsen, puszta hangzásukkal, lendületükkel kívánnak hatni; s feltételezi, hogy ezek csak műhelyjátékok s tréfák: »nem hiszem, hogy maga a költő komolyan gondolná együgyű táncdalait«. Bizony nem tréfás kedvemben írtam őket (a »Táncdal«-t pl. 26 éves koromtól 30 éves koromig gyúrtam-alakítottam): azt akartam kipróbálni, hogy ha a poétának tisztán ritmikai, dinamikai, hangzási kifejeznivalója akad minden gondolati elem nélkül: szabad-e ezt tisztán ritmikailag, dinamikailag kifejezni, mint a táncban, s hangzásilag, mint a zenében, vagy pedig kötelező-e belegyömöszölni valami tartalmat, ha törik, ha szakad egyszerűen csak azért, mert eddig így volt szokás."

7 66