Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

4. szám - Mürber Ibolya: Vas megye és az 1956-os magyar menekültek

mus ellen küzdő bátor szabadságharcos képét személyesítette meg. Ennek köszönhetően nem csak az osztrák, hanem a nyugat-enrópai országok lakosainak szimpátiára és karitatív segítségnyújtására is számíthattak. Az Ausztriában megkapott menedékjog lehetővé tette a magyarok számára, hogy szabadon eldöntsék, hogy mely országban kívánnak letelepedni. A nyugat-európai államok és számos tengeren túli ország is letelepedési engedélyt ajánlott fel a magyar „hősök" számára. Azt persze naivitás lenne feltételezni, hogy minden magyar állampolgár csak azért hagyta el 1956-ban a hazáját, mert politikai üldözésnek volt kitéve. A magyar lakosság a Szabad Európa Rádió hullámhosszán és egyéb illegálisnak titulált informális csatornákon keresztül képet alkothatott az „arany Nyugatról". Ezt a tényt Púja Frigyes akkori bécsi magyar követ így summázta: „a menekültek nagy része azért jött Ausztriába, mert azt hallotta, hogy nyugaton minden munkát jól megfizetnek, fél év alatt autót, motort vehetnek. "

2 A személyes motívumok erőteljesen befolyásolták minden egyes személy elhatározását, hogy a megszokott és isméit otthonukat elhagyják egy ismeretlen és bizonytalan jövőért. A menekültekkel készített életút-interjúk is jól példázzák, hogy mennyire fontos szerepet játszott a döntésekben a pozitív, vagy negatív indíttatású személyes kapcsolatrendszer és családi-baráti háttér. Itt nyugodtan gondolhatunk például egy rossz házasságra is. Több interjúalany is beszámolt olyan ismerősről, aid feleségét, sőt esetenként akár férjét hátrahagyva kívánta kezébe venni élete irányítását. Természetesen a pozitív, vonzerővel bíró kapcsolatrendszer is motiválhatta a haza elhagyását: „egy ismerősöm segített" félmondat sok egykori menekült visszaemlékezésének a része. Többeknek voltak ismerősei Ausztriában, és különösen a határ menti megyék lakosságának volt élő rokoni és baráti kapcsolata a szomszédos tartományok lakosaival. Ezen tények ismeretében természetszerűen felvetődik a kérdés, miért húzódott el hónapokig a határ vasfüggönnyel történő hermetikus lezárása? A szovjetek által hatalomra segített Kádár-kormánynak a forradalom véres leverését követően nem sikerült azonnal tekintélyét és akcióképességét megteremtenie. Aliogy a közigazgatás, úgy a határőrizet sem működött papírforma szerint. Valóban nem lett volna a szovjet hadsereg segítségével az új vezetés képes határai lezárására, vagy esetleg a kádári-vezetés a nyitott, nyitva hagyott határokat egyszerűen „védőszelepként" a felesleges-veszélyes embercsoportok levezetésére használta, hogy ezen személyek később a konszolidáció során ne keltsenek további feszültségeket? 1957 januárjában a megkezdődött a határőrizet szigorodása. A feladatok ellátásban a magyar határőröknek szovjet katonák segítettek. Voltak olyan határállomások, ahol a magyar határőrök nem működtek együtt a kirendelt szovjet katonákkal, míg egyes állomásokon súrlódások nélkül teljesítettek a magyarok és szovjetek együttesen szolgálatot.'

1 Amikor 1957. január 15-én a magyar oldalon megkezdődött a technikai határzár (vasfüggöny) ismételt felállítása, az osztrák minisztertanács felhatalmazta Oskar Helmer belügyminisztert a határ lezárására. (5