Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)
2. szám - ADATTÁK - Simola Ferenc: Vas megyei időszaki kiadványok 2005-ben, a helytörténeti írások tükrében
Az olvasottá alapján közülük kiemelhető a Répcelaki Híradónál Biczó Ferenc, a Promenádnál Hetyési Katalin és Sági Ferenc, a Rábavidéknél Kiss Albert s Tóth László. Ez utóbbiak fotóikkal is jeleskedtek. Nincs mód valamennyi érintett írás címét és tartalmát itt felsorolni. Ám mindenképpen érdemes megemlíteni a római korról (Savaria Fórum), az 1631. évi csepregi vérengzésről (Promenád), az ikervári erőmű történetéről (Kemenesi Tájoló), a Batthyány altról (Körmendi Híradó), Nádasdyakról (Sárvári Hírlap), az ostffyasszonyfai hadifogoly-temetőről (Kemenesalja), a lengyel menekültekről (Büki Újság), vagy a régi gazdálkodásokról, iparfejlesztésekről, iskolákról, templomokról, műemlékekről megjelent színvonalas anyagokat. A sorozatközlések arra is utalnak, hogy az olvasóik igénylik és jól fogadják ezeket az írásokat, amelyek afféle kedvcsináló, történelmi miniatűrökként közreadva közelebb hozzák a szűkebb szülőföldet; a terület elfelejtett múltját, a régen élt eleink munkásságát. Megőrzik és felmutatják környezetük értékeket, a táj és az ott élő ember örök kapcsolatát. A pozitív kicsengést! megítélés mellett persze nem lehet nem megemlíteni azt a következtetést, hogy némely esetben, pár helyi lapnál, mintha nem használnák ki a kézenfekvő gazdag helytörténeti adottságokat, s nem merítenek tematikusabban és teljesebben a színes, a volt események tárházából. A jó tapasztalatokhoz viszonyítva - bár nem tehető patikamérlegre - bizonyára szívesen olvasnának több helytörténeti anyagot a Kőszeg és Vidéke, a Körmendi Híradó, vagy a Szentgotthárdi Hírek olvasói is. A megjelölt periodikák tanulmányozása közben, szubjektíven és önkéntelenül felmerül: Ha az előbbieknél lehet, akkor az titóbbiaknál miért nem? Óvatosan kérdezve: az ad hoc-szeríí közlések az előrelátás, az alkalmas szerzők hiánya, az anyagtorlódás, avagy a módszerszegénység az oka ennek? A helyenkénti esetlegességek, pontatlanságok, az elvárható szint alatti fogalmazások - például, amikor egy évfordulóról írt anyagnál nem közlik a történet időpontját -, netán arra a szerkesztési tévhitre utalnak, hogy úgyis ismerik ezeket a dolgokat? És a felnövekvőben lévő nemzedékek? ÖSSZEGZÉS A megmaradt, megmaradó újságcikkek kincset érnek minden kutatónak, akik éltetve a lokákpatrióta szellemet is, megörökítik és átadják a bennünket követő nemzedékeknek a régi történeteket, a sajátosságokat, a megőrzésre érdemes hagyományokat stb. Örvendetes, hogy az elemzett lapok követik a maguk elé állított célkitűzéseket. Szerepük nélkülözhetetlen a szűkebb köz- és társasági élet fejlesztésében, az érdeklődés felkeltésében, a tájékoztatásban. Úgy is, hogy többségükben rendszeresen és színvonalasan merítenek a múlt értékeiből is. Miközben a jövő számára megörökítik az adott jelen települési-kistérségi folyamatait. Ahogyan a fák évgyűrűi, a talaj lerakódott rétegei is sok mindent elmondanak a letűnt időkről, úgy egykoron majd a mai lapokból is kiolvasható lesz a jelen kor lenyomata. Az öivendetesen szaporodó fényképek által is. 5 Oldalaikon tájak, emberi arcok, események örökítődnek meg. Megmutatva, hogy 86