Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

1. szám - Soós István: Kishevesi Hevenesi Gábor (1656-1715)

nehéz és súlyos körülmények azonban nem tántoríthatják el a tudományos kérdések iránt érdeklődőket, márcsak az állam érdekei miatt sem, attól, hogy egy üdvös gondolat megvalósítása érdekében az innen-onnan feltárandó, összegyűjtendő forrásokat közreadják. Kérdésként merül fel, vajon a külföldi példák követésén és Inchofer Menyhért egyháztörténeti kutatásain kívül milyen közvetlen, a kor diktálta követelmények és körülmények késztették Hevenesit és munkatársait a fent említett kezdeményezés elindítására? Az abszolutista centralizált hatalomnak a török alól felszabadult ország újjáépítéséhez, közigazgatásának újjászervezéséhez, az egyházi- és nemesi birtokok igazolásához, az 1688-ban felállított Újraszerzeményezési Bizottság (Neoacquistica Commissio) működéséhez forrásanyagot szolgáltató, a hazai egyházi és világi jogban jártas, az ország történelmét jól ismerő, tudományos felkészültségű képzett emberekre volt szüksége. A különböző dikasztériumokban alkalmazott hivatalnokok ilyen nagyszabású munka elvégzésére - részint elfoglaltságuk miatt, részint kellő felkészültség hiányában - nem lettek volna alkalmasak.

54 Ilyen felkészült, kiválóan képzett embereket elsősorban a jól szervezett, központi irányítású, a bécsi udvar törekvéseit híven teljesítő Jézus Társaság soraiban találhattak, főleg az ausztriai rendtartományokban élők között, „akik szeivezetileg mintegy példaként szolgálhattak a központi elképzeléseknek". Valószínűleg fontos szerepet játszhatott Hevenesi és társai kezdeményezésében a a fent említett „Propositio"-ban az 1688-ban alapított német Collegium Historícum Imperiale példája is, amely fő feladatának tekintette a német történelem annalisztikus feldolgozását.

50 A „Propositio" mellett a „Modus" létrejöttét illetően a másik forrás, a „Projectum" érdemel nagyobb figyelmet. Ez ugyanis hasonló felosztású, mint a „Modus" és szerzője (szerzői?) szerint három kútfőből lehet a forrásokat gyűjteni: kiadott könyvekből, kéziratokból - feliratokból is - és a hagyományokból. Ami a kéziratokat illeti, a „Projectum" részletesen foglalkozik a köz- és magánlevéltárakkal, utalva arra, hogy az ország viszontagságos állapota miatt számos kézirat került ki külföldre, főleg a szomszédos országokba. Szisztematikusan számbaveszi azokat az archívumokat, a vatikáni levéltártól az országos intézmények levéltárain át a családi levéltárakig, melyek dokumentumai a kutatásba bevonandók. A gyűjtés során az írásos források mellett a szóbeli hagyományokat is figyelembe kell venni. Ezek összeszedéséhez külön javaslatokat ad. A „Projectum" szerzője ezután felteszi a kérdést: vajon kiktől lehet elvárni az anyaggyűjtést? Majd következnek a célba vett intézmények vezetőihez és az egyházi archívumokhoz intézendő kérdések. Önálló fejezetben szól az egyházlátogatásokat folytató főesperesekről, a plébániákon található iratokról és egyéb családi levéltárak kutatóiról. A „Projectum" és a „Propositio" szerzője - felépítésüket és a bennük megfogalmazott gondolatokat tekintve - a kutatás szerint minden bizonnyal azonos személy lehetett.

57 Milyen legyen mostmár a tervezett egyháztörténeti mű? - teszi fel az újabb kérdést. Mindenekelőtt kronologikus felépítésű, melyben a történeti 11