Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

1. szám - ADATTÁR - Rácz János: A területrendezési terv és Vas megye 1956-ban

ralis élet fejlődése is feltétlenül gazdasági eredményekre vezet" 71 „Ez egyik fontos ugrópontja lesz Szombathely fejlődésének. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy művelődési és idegenforgalmi tekintetben Szom­bathely a jövőben a maximumát nyújtsa annak, ami csak lehetséges" 7 * Ezért a kulturális intézményeket fejleszteni kell, és arra törekedni, hogy a lakosság nagyobb számban vegyen részt azok munkájában. Szvoboda Jenő írt arról is, hogy tárgyalások folynak arról, hogy a megyei kórházon belül szigorló és szakorvos-továbbképző központ létesüljön. 7 '* Többen szorgalmazták az állan­dó színház megteremtését: Polgár Ferenc 1400 férőhelyes kultúrház építését vetette fel erre a célra, Dröszler Ferenc két színházat javasolt: egyet Szom­bathely, egyet pedig a községek igényeinek kielégítésére. 7 Az ország közigazgatásának területi átszeivezése a gazdasági tervezés oldalá­ról indult a negyvenes évek végén, s később ehhez társult egy decentralizál­tabb közigazgatás létrehozásának igénye. Az ún. demokratikus centralizmus értelmezése körül kialakult, jórészt politikai indíttatású vita 1953-1956 kö­zött felgyorsította az „eseményeket" a közigazgatás átszervezése tekintetében is, de az is tény, hogy a területátszervezés a politikai kötélhúzás, az előkészí­tetlenség, a kedvezőtlen időpontban történő szorgalmazás, különösen az eg­zisztenciálisan is érintettek ellenállása és az 1956. második felében kibonta­kozott politikai folyamatok „áldozata" lett. JEGYZETEK Ábrahám Anna: Ipartelepítés az első ötéves ten- időszakában. In: Tanulmányok a magyar népi demokrácia negyven évéről. Szerk. Molnár János, Orbán Sándor, Urbán Károly. [Bp.], 1985. (továbbiakban: Ábrahám, 1985.) 187. p. Közben lépések történtek a nagyobb közigazgatási egységek - járások - kialakítása érdeké­ben, 1950 és 1956 között 12 járást szüntettek meg. 3 Ábrahám, 1985. 194. p. Nagy Imre: Az államigazgatás és a tanácsok feladatai. In: Az MDP III. kongresszusának rö­vidítettjegyzőkönwe, 1954. május 24-30. [Bp.], 1954. 245. p. 5 Uo. (i Uo. Gerő Ernő beszéde az MDP Központi Vezetősége 1956. július 18-ai ülésén. = Yasmegye, 1956. júl. 19. 3-4. p. 8 Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) XXIII. - l/A/a/42/00223/1956. Vas Megye Ta­nácsa Végrehajtó Bizottsága Titkárságának iratai (továbbiakban VMTVB ir.) A Miniszter­tanács Plénuma 1956. szeptember 18-i ülésén hozott határozata. 9 VaML XXXIII. ffcs. 40. f. 6. fcs. 1948-1956. 85. őe. 94. fol. MDP Vas Megyei Bizottságá­nak iratai (továbbiakban MDPMB ir.); VaML XXIII. - l/A/a/42/00199/1956. VMTVB ir. 10 TT Uo. 11 VaML XXIII. - l/A/a/42/00199/1956. VMTVB ir. Javaslat. 1. p. 78

Next

/
Thumbnails
Contents