Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Dobri Mária: Rumi Rajki István. Összeáll. Nagyváradi Nóra

Külön fejezet mutatja be Rumi Rajki István szereplését a pályázatokon. Ebből azonban kimaradt - vajon milyen meggondolásból? - az életrajzban is emlí­tett sárvári hősi emlékmű pályázatán (35-36. tétel), az orvosok hősi emlékművére kiírt pályázaton (166. tétel), és a Szent Márton-szobor (76-94. tétel) pályázatán való, az előbbiekben elismeréssel díjazott, az utóbbinál pedig sikeres részvétele. A 295. tétel annotációjában olvashatjuk, hogy a halála után néhány hó­nappal a Szent Márton Céh kiállításán a Rumi Rajki István-díjat Alföldy János festőművész kapta. Mivel az életrajza sem említi, hogy nevével díjat alapítottak, ennek tényleg érdemes lett volna jobban utánajárni és kideríteni, hogy mikor, kik alapították a díjat, megkapták-e esetleg mások is, mikor szűnt meg. Mivel azt gondolom, hogy helyi kezdeményezésről van szó, talán a levéltárban, a múzeum­ban, vagy más intézménynél lehetett volna valami bővebb adatot erről találni. Emlékének ápolása címet viselő részhez - nagyon helyesen - beke­rült néhány írás a Rumi Rajki Műpártoló Körről. Talán pontosabb lett volna zárójelben megjegyezni, hogy válogatás, mert nem tartom valószínűnek, hogy összesen ennyi cikk jelent meg a Körről. Csak magában a bibliográfiában a 61., 74., 122., 124., 253., 254., 331. stb. tételek is a tevékenységükről szól­nak. Éppen ezért itt és megint hangsúlyosan ki kell emelnem a tételek egy­másra vonatkozó utalásának hiányát. Érthetetlen, hogy miért nem próbálták meg feloldani a szerzők betű­jeleit, ez a Vasvármegyénél és a frissebb írásoknál nem hiszem hogy nagy munkát okozott volna. De ha már nem tették, az végképp nem elfogadható, hogy ezek a tételek a névmutatóban sem szerepelnek. S mivel címmutató nem készült, a betűjellel szignált cikkek a használó számára, aki csak a név­mutatóban tud keresni, elvesztek. A bibliográfiát Rajki Gyula gyűjtése és a megyei múzeumi évkönyvben megjelent jegyzéke alapján összeállított műjegyzék zárja. Azóta eltelt több mint 20 év. Érdemes lett volna a jegyzéket egy-két kiegészítéssel ellátni, pl. mit ért azalatt a összeállító, hogy lappang, hogy eltűnt, és mi van azokkal a művekkel, amelyeknél nincs semmi megjegyzés, de a tulajdonos sincs feltüntetve. Néhány pontosítást is szükséges lesz majd megtenni, egyet biztosan tudok, a művésztől az Egyházmegyei Könyvtárban női torzó sem gipszben, sem márványban nincs. Végül szóvá kell tennem, hogy egy könyvtár kiadványában nem maradhat bent olyan helyesírási hiba, ráadásul vastagon szedve, hogy kulturális (most hogy leírtam, a gép aláhúzta pirossal, mint régen az iskolában a magyar tanár­nőm, aki ilyen hibára szó nélkül egyest adott), s kétszer is szerepel ilyen módon. Minden bibliográfia arra tesz kísérletet, hogy egy adott témakörben mutatkozó hiányt felszámoljon. A Rumi Rajki Istvánról megjelent bibliográ­fia az anyaggyűjtést tekintve alapja lehet egy alaposan átdolgozott, kiegészí­tett 2. kiadásnak, amelyet remélhetőleg mielőbb kézbe vehetnek a művész és alkotásai iránt érdeklődők. DOBRI MÁRIA 87

Next

/
Thumbnails
Contents