Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

4. szám - MŰHELY - Nagy Miklós: A sárvári Honismereti Híradó

kot ölelnek fel. Kísérlet történt két tematikus szám készítésére is. Sárvár vá­rossá avatásának öt éves évfordulójára megjelenő 1973. évi 1. szám a telepü­lés 1968 és 1973 közötti fejlődését és gyarapodását kívánta bemutatni, amely napjainkban már komoly forrásértéket képvisel. Az 1975. évi 1-2. szám pedig a kor ideológiájának megfelelően alapvetően a felszabadulás 30. évfordulójával kapcsolatos írásokat közölt. E számok a tematikus jellegét azonban megtörte, hogy mindkettő tartalmazott más témájú írásokat is. A kiadványt Naszádos István gimnáziumi tanár, a Honismereti Szakkör vezetője szerkesztette, munkáját pedig szerkesztőbizottság segítette 1971-től. A tagok között ott találjuk Balázs Attilát, a Városi Művelődési Központ igaz­gatóját; Kajdi Ferenc, Makláry László, Szombath Ferenc, Vass György hely­történeti kutatókat, szakköri tagokat; Czeglédi Lajos tanárt; Nógrádi Géza múzeumigazgatót és Urbán László könyvtárigazgatót. Az 1971. évi 2. szám­tól megjelent a tagok között Horváth János, az MSZMP városi pártbizottsá­gának titkára. Nógrádi Géza 1973-ban bekövetkező halála után a szerkesztő­bizottságba bekerült Németh Mihály szobrászművész is. 37 Az utolsó számot egy kibővített szerkesztőbizottság készítette, valószínűleg a felszabadulás 30. évfordulójának alkalmából megjelent írások miatt. 38 Végezetül néhány gondolat erejéig érdemes felidézni a Honismereti Híra­dó küllemét is. Az 1. szám rendkívül puritán kivitelű formában jelent meg. A 2. számtól azonban napjainkig tartalmaz illusztrációkat (fotó, rajz, dokumen­tum másolat, díszítés). A borítót az 1970. évi 2. számtól Sárvár történeti cí­mere díszítette az 1973. évi 2. számig. A változás 1974-ben következett be, ugyanis az utolsó három szám elejére már Németh Mihály plasztikáinak fényképei kerültek. A történeti címerhez való ragaszkodást azonban jelzi, hogy a belső borítón változatlanul Sáivár több évszázados jelképe díszlett. A HONISMERETI HÍRADÓ ÚJ KORSZAKA (1989-2005) A Honismereti Híradó az 1975-ben papírhiányra 39 való hivatkozással történő megszüntetése után a rendszerváltás előestéjén - 1989-ben - dr. Naszádos István szakkörvezetőnek köszönhetően ismét megjelenhetett. Az új Honis­mereti Híradó azonban egy más kor gyermeke volt, ezért ha alapvető célját il­letően nem is különbözött az 1970-es évek számaitól, de több vonatkozásban mégis eltér tőlük. Megváltozott például a kiadó. Az 1970-es években a Városi Művelődési Központ és a Hazafias Népfront adta ki, addig 1989-től az utóbbi szervezet he­lyett a közigazgatás vállalta magára a társkiadói feladatot (1989-1990: Sárvár Város Tanácsa, 1990-től Sárvár Város Önkormányzata). A Művelődési Köz­pontnak viszont az 1996. évi 2. számtól megsziint a Idadói szerepe, s a kiadást napjainkig Sárvár Város Polgármesteri Hivatala végzi. A másik változás, hogy nem állt fel szerkesztőbizottság. A mindenkori szerkesztőt (1989. évi 1-2. sz. - 2003. évi 1. sz.: dr. Naszádos István, 2003. évi 2. számtól: Nagy Miklós) a Honismereti Szakkör tagjai segítik munkájában. A szerkesztő mellett áll olva­sószerkesztőként V. Molnár Zoltán, a Sylvester János Könyvtár igazgatója, aki a kiadás és szerkesztés területén nagy tapasztalatokkal rendelkező szakember. 17

Next

/
Thumbnails
Contents