Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - MŰHELY - Gálig Zoltán: Szemelvények a Szombathelyi Képtár 20 éves történetéből

természetesen a kultúra nem tud olyan közvetlenül hatni az ember életére, mint a létfenntartás más tényezői, nem vitatható, hogy akár a tárlatnézés, akár a koncertlátogatás - azaz a szellem ilyen jellegű karbantartása - nagy mértékben segítheti a testi-lelki egészség fennmaradását, ápolását. Többek között a bizonyítási kényszer, amit itt inkább pozitív értelemben hangsúlyozunk, jellemezte a képtár első éveit és ez a tevékenységet a számszerűség irányába billentette el az évi 10-15 kiállítással. Akkoriban más látogatói szokások voltak jellemzőek. Az első korszakban főként az érdeklődés hozott el mindenkit, kevésbé az adott kiállítások karaktere. Léteztek még a szocialista brigádok, amelyeknek kulturális feladatot is teljesíteniük kellett, azaz kétségtelen, hogy egyfajta kötelező jelleg is hozzájárult a látogatók nagy számához. Ugyancsak tömegesen érkeztek az iskolák tanulói. Amikor azon töprengünk, hogy hosszú vagy rövid idő a 20 év, csak arra kell gondolni, hogy az akkor idelátogató gyerekek már felnőttek és valószínűleg már gyermekeik is vannak. Természetesen voltak olyan kiállítások, amelyek függetlenül az aktuális látogatói szokásoktól sok nézőt vonzottak. Ennek kiemelkedő, tulajdonképpen egyedüli példája a Thyssen-Bornemisza kiállítás, amelyről a későbbiekben még szó lesz. Előbb néhány szót a képtár személyi összetételéről, hiszen ez az alapja az itt folyó munkának. Várkonyi György tevékenysége egyet jelentett a képtár szakmai előkészítésének korszakával. A képzőművészeti osztály vezetője volt, amely szervezetileg a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozott. A képtár első igazgatója Salamon Nándor lett, de a szervezeti felépítményben alapvető változás nem történt, ugyanis bár nem hívták képzőművészeti osztálynak a képtárat, az intézményi hierarchiában még nem kapott nagyobb súlyt. Rajta kívül négy művészettörténész - Tóth Ferenc, Mayer Mariann, Zsámbéky Monika, Gálig Zoltán - képviselte a szakmai munkát. Közvetlenül a képtár nyitása előtt még csak ennyi munkatársa volt a képzőművészeti osztálynak, illetve a gyűjteménykezelő, valamint 1-2 teremőr. Ez a létszám 32-re duzzadt fel 1984-ről 1985-re! Fokozatosan lett nyilvánvaló, hogy nehézkesen működik egy olyan rendszer, amelyben a „fiókintézmény" méreteiben, infrastrukturálisan fejlettebb, mint a hálózat központja. Ehhez járult a gyűjtemény nagysága, valamint az a mozzanat, hogy 1990-től a múzeumi igazgatóság textilgyiíjteménye is a képtárban nyert elhelyezést. A speciális helyzet, speciális adottságok, speciális igények vezették rá fokozatosan az érintetteket, hogy ha a képtár versenyképes akar lenni a számára adott területen, akkor lehetővé kell tenni egy olyan mozgékonyságot, amelynek feltétele az önálló lét szervezetileg, gazdaságilag és szakmailag. Sokat vitatkoztunk amiatt, hogy olyan jellegű tudományos munkát vártak el egy kortárs művészeti intézménytől, ami a régészetre vagy a néprajzra jellemző. A fordulat 1995-ben történt meg. Békében váltunk meg az „anyaintézménytől", ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a továbbiakban a partnerkapcsolatot az önkéntesség jellemezte, ami kulturális intézmények esetében kívánatos, hiszen végül is a közös cél valamennyiünket jellemez: értéket kell közvetíteni a megye, a régió, az ország lakosságának. 8