Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - MŰHELY - Gálig Zoltán: Szemelvények a Szombathelyi Képtár 20 éves történetéből

vések a huszadik század első felének magyar művészetében" című kiállításban a baloldaliság és a művészeti progresszió közé - kvázi - egyenlőségjel került. A baloldaliság kérdése csak a keleti blokkban okozhatott görcsöket, hiszen tudvalevő, hogy az európai művészetben, kiváltképp Franciaországban az avantgárd élvonalában dolgozó művészek - Picasso, Leger, Cocteau, stb. baloldali irányultságúak voltak. A baloldaliság számos európai művész - pl.: Fluxus képviselői, Joseph Beuys - számára jelentett gondolkodásbeli irányultságot az 1950-es évek végétől, Magyarországon a progresszív művészek meghasonlás nélkül nem csatlakozhattak a baloldaliság elvéhez ott, ahol a baloldaliság pozitív értékei a diktatórikus rendszer miatt nem érvényesülhettek. A „korábbi" baloldali nríívészek közül sokan „kellemetlenek" voltak a hatalom számára, így az 1950-es és 1960-as években a tiltott, illetve tűrt kategóriába - Kassák Lajos, Korniss Dezső, Szántó Piroska - tartoztak. Történeti tény, hogy ők, a két világháború közötti progresszív, baloldali művészek voltak azok, akik közvetítő szerepet játszottak az 1960-as években megjelenő fiatal generációk - Tót Endre, Hencze Tamás, Csiky Tibor, Bak Imre - számára. Ebből kiindulva a kortárs kiállítás elsőként az 1960-as évek második felének neoavantgárd vonulalát mutatta be, amelynek szereplői személyes kapcsolatban voltak a fent nevezett művészekkel. Emellett tradicionális kortárs törekvések is láthatóak voltak, de ez főként a konzervatív hatalom számára tett nem túl bőkezű engedmény jelei voltak. A kortárs részleg bemutatásának logikája egyértelmű kapcsolatot mutatott fel továbbá az 1960-as évek neoavantgárdja, és az 1980-as évek posztmodern törekvései között, egyesítve azokat az experimentalitás fogalmaiban. (Tóth Ferenc és Mayer Marianna koncepciója.) Ugyancsak szimbolikus jelentőségű volt az ezzel egy időben megnyílt Kondor Béla kiállítás. Kondor Béla személyében olyan művész jelent meg az 1950-es évek második fele és főként az 1960-as évek festészetében és grafikájában, aki vállalta a képzőművészet évszázados értékeit, ugyanakkor azt teljesen új közegbe helyezte el. Nem volt avantgárd, ugyanakkor kapcsolatai, nonkonform gondolkodásmódja inkább a megújítok táborához közelítette. Feltételezhető, hogy a nagyközönséget elsősorban a képtárnyitás ténye érdekelte. A szakmai vélekedések a korabeli sajtóban - pl.: Új Művészet, 1985. október 22-31. p. - láttak napvilágot A szenzáció érthető, hiszen Magyarországon ez volt az első kortárs múzeum, amelynek építésekor már ez volt a rendeltetése, nem pedig átalakított, más jellegű épületben kaphatott helyet a gyűjtemény. Emlékeim szerint szó volt műemléki épületben való elhelyezésről is, de ez a későbbiekben valószíniíleg törést jelentett volna, hiszen a kijelölt épület 1990 után egyházi tulajdonba került, így mindenképpen egy bizonytalan időszakkal kellett volna szembe nézni a rendszerváltozás után. Akárcsak a létrehozó gondolat, az épület maga is rendkívül impozáns, még úgy is, hogy valamicskét le kellett faragni az eredeti tervből. Az eredeti elképzelés szerint két utcát kötött volna össze, azaz két irányból lehetett volna megközelíteni. 6