Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)
2. szám - ADATTÁR - Lőcsei Péter: A pécsi doktorandus. - Fodor Henrik emlékei Weöres Sándorról -
Nem rémlenek ezek a sorok. A visszaemlékezek általában megemlítik a költő kicsapongó életmódját. Korabeli leveleiben ő is kendőzetlenül szól erről. Ezt az vele készített interjúkban sem hallgatta el. Hallottam ilyen történeteket, de személyesen sohasem tapasztaltam vele kapcsolatban. Nem emlékszem arra, hogy kapatosan láttam volna. Az éjszakai munkáról és a késői kelésről voltak tapasztalataim. Meg arról is, bár ez nem irodalomtörténeti jelentőségű, hogy mennyire szerette a baracklekváros kenyeret. A mi „barátságiink" kezdetben amolyan egyetemisták közti futó kapcsolat volt. Sanyi csak részben élt Pécsett. Mint a mezei jogászok, ő is sokat volt távol az egyetemtől. Hosszú heteket töltött CsÖngén a szorgalmi időszakban is. Tanár nem akart lenni. Neki az „életveszélyes" foglalkozás lett volna. Ma már nem is gondolná az ember, hogy az 1930-1940-es években milyen komoly kötöttségekkel járt a tanítói, tanári hivatás. Különösen egy művész számára. És ezzel ő számot vetett. Gondolom, hogy saját középiskolai élményei sem ezt a pályaválasztást erősítették benne. Az bizonyos. Volt néhány látványos kudarca. Ez verseiben is hangot kapott. A Diáknoteszhen, meg a Szombathelytől búcsúzó epigrammájában. Kiolvasható későbbi nyilatkozataiból és a vele készült beszélgetésekből is. Leveleiben szép számmal találtam ezzel kapcsolatos megjegyzéseket. Az iskolát nyűgnek, szellemi spanyolcsizmának vélte. De nem csupán ez tartotta vissza. A tanári foglalkozás nyugdíjas állás volt ugyan, de sok bürokráciával, megkötéssel járt együtt. A tanfelügyelők reguláit és a felekezeti előírásokat is említhetném. Ott az ember nagyon szem előtt volt. Sanyi később sem bírta a hivatali típusú munkát, nehezen alkalmazkodott a szabályokhoz. Ezeket azért tudom felidézni, mert erről többször beszélgettünk. Abban az időben volt egy egységes könyvtáros-, levéltáros-, muzeológusképzés. En magam a pécsi egyetemen tanári diplomát és könyvtárosi szakképesítést szereztem. Utóbbiból Budapesten, a Széchényi Könyvtárban vizsgáztam az Országos Magyar Történeti Múzeum főigazgatójánál, gróf Zichy Istvánnál. Sanyi is valami hasonlót választott.. Megfordult ez ügyben, a fővárosban. Az Egyetemi Könyvtárban és a Nemzeti Könyvtárban volt gyakornok. Igen, ene valamikor 1940 táján, a doktorálása után keriilt sor. Akkor egy ideig Pesten lakott. Az iskoláktól már menekült, tanítani nem akart. Könyvtárosként sem sokat dolgozott, bár egy ideig a pécsi könyvtárat is szervezte. Amikor megismertem, szorgalmasan készült a vizsgáira, később pedig, amire jobban ráláttam, a doktori szigorlatára és a könyvtárosi hivatásra. Nyolcvanon túl már megfakulnak a történetek, meg az élmények, de néhányat még fel tudok idézni róla. Sanyi édesanyja Blaskovich leány volt. Emlékszem, Sándor sokáig unszolt, hogy kísérjem el Blaskovichékhoz. Egy alkalommal sikerült legyőznie az ellenállásomat, és elmentünk. Négy vagy öt lány volt ott, egv nyüzsgő lánykoszorú, szőkék, kék szeműek. Ezt követően sokszor hívott. Állandóan azt magyarázta, 84