Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)
2. szám - ADATTÁR - Sül Ferenc: Szily János kánoni vizitációja a sárvári plébánián 1781. április 1-2. napján. VII. rész
Más évben az egyház földjeiből bérleményéit egy holdat kap, amely két pozsonyi mérőre való. A bért a hívők közössége fizeti be a templom pénztárába a tanítómester helyett. Ok szántják és vetik be a földet, de aratni a tanítómester köteles, -12 kereszt gabonát tud termelni. Két rétje van Saári területén a Domb Réth dűlőben, amelynek szomszédjai keletről a Plébánia rétje, délről Pap György rétje, két kocsira való szénát ad. A másik Bagó Réth dűlőben van, keletről az uradalmi rét, nyugatról Bagi pásztor rétje a szomszéd. Ez 1 és fél kocsira való. Mindkét rétet a tanítómester köteles gondozni és a szénát behordani. Mintegy 10 forint a haszna. Nincs idegen kézben semmi telek, ami a Tanítómester házához tartozna, de nincs új szerzemény sem. Erdeje nincs, de a falu közösségével együtt faizási joga van a Rába Berekből, ha ezt igényli. Ez azonban nem szükséges számára, a falu ugyanis évente 16 szekérrel ad neki. Más juttatása nincs, de a harangozásért az idegenek szántói után két kéve búzát, vagy rozsot kap és ahogy a termést behozzák, az uradalomtól 1 keresztes búzát és rozsot, hasonlóképpen Eszterházy gróftól 1 kereszt bíizát és 1 kereszt rozsot kap. Készpénzben a falu 4 forintot fizet. A házaktól csak a jobbágyok adnak búzából és rozsból egy pozsonyi mérő negyedét. A TANÍTÓMESTER STÓLA-JÖVEDELME A keresztelés után - a Szülő nő templomba való bevezetésekor - a házassági hirdetés iratáért a plébánia hívőitől 3 krajcárt, az idegenektől 6 krajcárt. A temetésért 7 krajcárt, a megholtak fölötti éjszakai éneklését 7 krajcárt, naponta az éneklésért 7 krajcárt az ünnepi gyászmise után 15 krajcárt kap. A házáldáskor a plébánostól a neki járó 20 krajcár harmadrészét kapja. A gyermekek után azok oktatásáért negyedévenként 15 krajcárt és naponta egy hasáb tűzifát adnak át neki. SZÜLÉSZNŐ Németh Marianna, magyar, katolikus, 50 éves, az esküt letette és vizsgázott, hogy ne csak hivatalát lássa el hűségesen, hanem szükség esetén keresztelni is tudjon. Bére 17 krajcár, ezt minden szülésnél pontosan megkapja. 33