Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

1. szám - KÖNYVESPOLC - Simola Ferenc: Kuntár Lajos: A véres Don

ben közöltek miatt - kitűntető helyre tehető a vasi-szombathelyi illetőségű Kuntár Lajos által jegyzett „A véres Don" című riportkönyv. A kötet az 1943. évi 2000 példányos megjelenés és az 1945. évi betiltás után, 2003ban 1500 példányban látott újra napvilágot. Az 1. kiadás 200 oldala a történések közepette - „frontmelegen/hidegen" - 1942-1943-ban született. A 2. kiadásban ez változatlan utánnyomással szerepel, a további 30 oldalon a míí és a szerző hat évtizednyi „utóéletét" ismerheti meg az olvasó. A kiadvány hozzájárul ahhoz, hogy tovább tisztuljon a 2. magyar hadsereg sorsáról, katonáiról eddig kialakított - és sokak által vitatott - felfogás. Elsősorban is azzal, hogy a tudósítások nem utóérzések nyomán, hanem a helyszíni benyomások alapján vetítik elénk az egyes emberek - főtisztek, tisztek, altisztek, sorkatonák, polgári személyek, hadifoglyok stb. - harchelyzetben tanúsított magatartásának, helytállásának egyes mozzanatait. A közreadottak megítélésénél azonban egy pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy milyen előzmények után, milyen korban, milyen körülmények között jött létre és ki az írója. És arról sem, milyen korszak után vehetjük újra a kezünkbe! Az 1. kiadás óta eltelt évtizedeket, s főként napjainkat talán - mivel átéltük, éljük - nem kell jellemezni. Annál inkább szükséges szólni az eredeti megjelenés előtti évekről. A szerző, az adott politikai élet, a gazdasági-katonai helyzet, a nemzeti kultríra akkori folyamatában - és saját katonai képzettségének, az újságírásnak elkötelezett fiatal életkorának megfelelő hevülettel és világfelfogásban - tevékenykedett és fejezte ki gondolatait. Ezekből kiolvasható: egész katonai-emberi/emberi-katonai létét alárendelte érzelmeinek, a kor parancsának. Ne feledjük, hazánkat az 1. világháború után megcsonkították. Az ország területi gyarapításáért - a történelmi határok helyreállításáéi! - felfokozott volt a társadalmi igény. Európa már hangos volt a bolsevizmus elleni küzdelem szükségességétől, és a német hadisikerektől... Miközben megtörtént az elveszett magyar területek egy részének visszacsatolása, tetőponton volt a magyar hadsereg - a látványosan fel- és bevonult katonák - pozitív megítélése. Már kellően felerősödött a honvédelmi nevelés, a magyar haderőfejlesztés, a tisztikar, a katonák leendő - évezredes hazai katonahagyományokon alapuló - szerepének előtérbe helyezése. Ezen ígéretesnek tűnő nemzeti és területi újjászületés szellemi légkörében nem ütközött a társadalom zömének érték- és jövő ítéletébe az, hogy a magyaroknak, a magyar katonáknak is részt kell venni a szovjetek elleni hadjáratban. A szovjetek elleni 1941-es hadba lépésnek, majd a 2. magyar hadsereg 1942-beli frontra küldésének - a szóban forgó mű tartalmának - megítélésénél utalni kell még ana is, hogy az 1. világháború kitörésének időszakából származó téveszme - „ez egy olyan rövid háború lesz, hogy mire a falevelek lehullanak ..." megint teret nyert. Ezzel a háttérrel vonult 1942-ben az orosz frontra a tüzér szakkiképzésen átesett, karpaszományos őrmesteri rangot viselő, újságírói-szerkesztői vénával és gyakorlattal rendelkező, jóvágású, jókiállású Kuntár Lajos - haditudósítóként. Aki nem átfogó, felsőfokú politikai és katonai összefüggések isme88