Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

1. szám - MŰHELY - Salamon Nándor: „Rend, mívesség, gondolati sokrétűség". - Vértesi Péter pályarajza, a 65. év ürügyén -

Műterme jelentős darabjait vitte be, de a kritikusa mégsem volt elégedett: „... úgy érezzük, hogy sem témakörében, sem formakultúrájában nem lépett tovább [...] annál, amit korábban láthattunk" !

A0 A tény, hogy »konokul járja a maga útját", meg „nem tartozik a közönség kegyeit kereső festők közé"?

1 később is füstölgésre késztette bírálóit. Am, ez sem térítette le pályájáról. Kiállított Kőszegen, „szerényebb munkái közül"

AZ küldött Kaposvárra, a soros dunántúli tárlatra, hogy ezt követően önállóan kiállításon ismét Szombathelyen. A megyei könyvtárban két tucat képet tett közszemlére. Ezeket vizsgálva, Pete György régi-i'rj szempontot talált az értelmezéshez: „Régészlátása (eredete nyilván ásatási élményeire vezethető vissza! - SN) egy sajátos ábrázolási lehetőséget jelent, a festő a világot részleteiben, töredékeiben, esetlegességeiben, szervezetlenségében szemléli és láttatja" ,

33 A tavaszi tárlaton állította ki többször méltatott „Sz. M. emlékére" című olajfestményét. „Rokonszenves ouevreje mintha ismét újabb színekkel, vonásokkal gazdagodott volna."** A kilencedik Pannónia biennalen látott munkái „A két világháború közötti szentendrei mesterek [•••], majd a [...] sajátosan tiszavirág-életű európai iskola tradíciójára"'

1

® emlékeztették a fővárosi kritikust, aki a tartalmi-formaiesztétikai kérdéseket egyetlen mondatba tömörítette, zengette össze: „Múlton való mélázás és jövősejtés keveredik itt a jelenhez szóló jelképekben, akárcsak a líra a tragikummal és a groteszk részletelemekkel "

m jr

Ez a vidék ihlette ..."'

i7 - harangozta be a helyi lap szigligeti tárlatát. Az újabb kaposvári seregszemlén bemutatott munkái sem kerülték el a jegyzetíró figyelmét, aki ezúttal a technikai nüanszokra összpontosított: „Vértesi a képfelület ritmusos taglalásával, érzékeny színek és mozgalmassá tett festékfelszín játékával teremti meg képei egységes megjelenését. Ebbe az alapba rajzolja bele mesés elemeket is idéző jelzett alakjait. "

38 Az 1980-as évek közepéig művészi alapállása a lényeget tekintve alig módosult, s ez éivényes életformájára is! Csatlakozása a képtár munkatársainak közösségéhez, egyfajta biztonságérzetet kölcsönzött számára, kimozdította viszonylagos magányából. 1985-ös győri kiállításán bukkantak fel először a változást jelző festményei. Elvontnak ítélt munkáin eddig sem hiányzott a jelképi értelemmel felruházott figura - angyal, bábú, árny, ikon, emelt karú fa alakját öltve -, de most a „díszlet" változatlansága mellett határozottan emberi alakot vettek föl élethelyzeteket modellező szereplői. Mindez érintetlenül hagyta a „festményeiben fellelhető rend, mívesség, gondolati sokrétűség"

39 szilárd alapjait. A tárlatról beszámoló újságíró „a stílusváltás határán" felvonuló műveit két minőségi kategóriába osztotta: „korai képei tartalmukban, művészi, formai megfogalmazásukban [...] letisztultabbak, egyértelműbbek, jobban megkomponáltabbak", míg az újabbak „bizonyos mértékig hétköznapivá [•••], emberközelibbé, lényegültek, de alkotójuk elveszti a harmóniát "^ A szombathelyi közönség a tavaszi tárlaton találkozhatott „új figuratív" kompozícióval, amelyekben „testet ölt az a minőség, ami túlmutat Vértesi korábbi, utánérzésektől sem mentes, bár szimpatikus korszakán."*

1 45