Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

3. szám - KÖNYVESPOLC - Salamon Nándor: Végvári Lajos: Szőnyi István - Bernáth Aurél

A szerző a továbbiakban a magyar festőművészet újjászületéseként jellemzi a kort, behatárolja a generációs összetartozás körét, alapjait. A „társak" eltérő nézeteiből kiszűri Szőnyi eszmei, esztétikai felfogásának elemeit. Vezérszavai: látvány, szabadság, egyéniség. Neves auktoroktól (Lyka, Genthon, Petrovics) vett idézetekkel ü'ízdelt, analógiákat felmutató hosszú eszmefuttatása a „zebegényi mítosz" gyökereit bontja ki. A fogalmat tisztázva, megállapítja: a nem forradalmár típusú festő számára „csak ez az egyetlen út volt járható, jellembeli sajátossága, érzésvilága következtében". E helyhez kötött „parasztmítosz" áthatja - 1924-től - egész munkásságát. „Falusi modelleket" kínál, inspirálja rézkarc-periódusában. „Plasztikus epikai tehetségével" párosulva fő műveiben, festményeiben és temperáiban emelkedett a csúcsra. Végvári részletesen, párhuzamokat keresve, elemzi a közismert Szőnyifestményeket. A Zebegényi temetés-t Brueghel képi világával rokonítja. A mítoszalkotás példájaként az Átkelés a Dunán-t hozza fel. A tragikus hangvétel az Este és az Eladó borjú (utóbbin szerepel a Derkovits-portré!) című temperáin érvényesül maradéktalanul. Szimbólum-teremtésre a Kapáló asszonyok illetve a magánytudatot szín-fény-kompozíció nyelvén kifejező Kerti pad kínál mutatványt. Végezetül monumentális munkáit értékeli a kor „megrendelőinek" igényeihez igazodó teljesítményként. Felépítésében hasonló, de inkább esszéként értékelhető a Bernáth Auréltanulmány. Nagyobb teret szentel a művek elemzésének, a kompozicionális és esztétikai fejtegetéseknek. Több citátumot kölcsönöz a róla, műveiről nyilatkozóktól és a Bernáth-önéletrajzi- és tanulmánykötetekből. A bevezető felér egy védőbeszéddel. A kétkedőkkel perlekedve, íítkereséseit, hitvallását, teljesítményét, emberi tulajdonságait mérlegeli, kompromisszumait magyarázza. Lelkileg érzékeny, megnyerő, hűséges személyiségként írja le, akihez a kulcsot memoárjai kínálják. Szerzőnk is bőven merít az első kötetből (így éltünk Pannóniában), családi gyökereit, gyermek és ifjú korát, ellentmondásos „apa-élményét", viszontagságos pályaválasztását ismertetve. Zavaros szerelmi viszonyok, sorsdöntő találkozások - Rippl-Rónai Ödön, Schadl János, Egry József - közepette nehezen formálódott ,jövőképe". Negatív élmények, hatástalan tapasztalatok érték két nyáron Nagybányán is. Szinte taszították a plein air festészettől. Kassákkal való ismeretsége az avantgárd (Bécs), majd az expresszionizmus felé terelte. Berlinben a Sturm és a magyar emigráció körében erős, később megtagadott világnézeti hatások érték. Az „élvonal" művészetével, a balsors eszmékkel szakítás válságba sodorta. A kubizmussal a Starnbergi tó és a Sakktáblás csendélet jelezte a leszámolást. Az új tárgyiasság józansága pedig a Riviéra című kompozícióján jelent meg. Sorsfordító szerepe volt a Pártos Alice-val való találkozásnak is. A tanulmány további részében a festészeti, etikai kérdésekre helyeződik a súly. Részletesen foglalkozik a sorozatot alkotó csendéleteivel, önarcképeivel. A Pöstvénben készült Reggel-t követő képeit Kállai Ernő és Meier Graf 88