Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

3. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Egy néptanító életének fő állomásai. - Szakály Dezső (1903-1979) -.

- Ugy valamelyest... - Feltehető róluk, hogy tisztában vannak azzal, ami szép hazánkban és a világban történik? - Sejthetik - szólt közbe az egyik jogos -, mivel pedagógusok. De hát, akinek joga van!... Kortyolgattak a jogosok. Egyikük a bor színét dicsérte, másikuk a fajtáját, a harmadik ette-rágta, a szájában locsolgatta, s olyan arcot vágott hozzá, mintha nirvánában ülne, és élvezné a hetedik mennyország örömeit. De hát, akinek joga van!... És folytatódott a ceremónia a haladó hagyományok felsorolásával. Minek ez a sok beszéd - gondoltam -, e nélkül is ápolnék én mindent és mindenkit, főleg a taplóvá száradt torkomat! De hát, akinek joga van!... Höipintgettek a jogosok. Dezső bácsi folytatta: - Ahogy a társadalmi és a családi életnek megvannak a törvényei, ugyanígy a hegynek és a pincének is. Első és legfontosabb parancsolat: a gazdát sem megverni, sem megveretni nem szabad! Második: mivel a bort fizikai munkával termeltük azt csak meginni szabad, kiönteni nem! Harmadik: angolosan távozni nagyfokú illetlenség! Negyedik: a mulatság végén a gazda javaslatára megisszuk a Szent János áldást, amely egy pohárnyi és egy korty... Nem is vállam tovább egy pillanatig sem, nagy lendülettel számhoz emeltem az ürgét, és egy húzásra „kicsókoltam" - emlékezik Tenk Antal. - Bravó, szép volt - mondta Dezső bácsi -, itt a piros ceruza. Két régi avatott, G. Dezsőné és M. Jóska bátyám, akik ajánlóim voltak, egy-egy hatalmas gyertyával kísértek a falba vésett szívhez. Homályosan láttam néhány ismerős nevet: Kispipa István, Ambrus Kyri, Latabár Kálmán, Kovalik Károly... Arra is emlékszem még, hogy Dezső bátyám elébem állt két teli pohárral, és imigyen szólt: - Amikor az új vendég megitta az ürgét, ősi szokás és a pince törvénye szerint az első pohár bort a gazda egészségére kell meginnia. Mielőtt ez megtörténne, köszöntelek jó borivó öregapám köszöntőjével: „Egészséggel jó barátom, barátomnak barátja, barátod barátjának barátja. Adja Isten, jó barátom, barátomnak barátja, hogy a barátod barátjának is jó barátja lehessek!'''' Hát így történt - emlékezett vissza dr. Tenk Antal, aki egyhetes Kemenesalja útjáról hazatérve, írásba foglalta élményeit. Többek között ezt írta: „Hogy csak a legrangosabbakat említsem, voltam Egerben, Badacsonyban, Bogláron, Izsákon. Helvécián. Ezek a pincelátogatások bármily kellemesek voltak is. csak tűnő epizódként maradtak meg emlékezetemben. A mostani, a legutóbbi azonban, meggyőződéssel mondhatom, örök élmény marad..."** Három évtized múlva ezt írta: „Szakály Dezső bácsi emlékét soha sem fogom elfelejteni!" 78