Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

3. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Egy néptanító életének fő állomásai. - Szakály Dezső (1903-1979) -.

Dolgozatomban az értékteremtő Szakály Dezső tevékenységét kívánom röviden bemutatni, amely nem is olyan könnyű, hisz kortársunk volt, és jel­zett korszakai közül bármelyik önálló tanulmány tárgya lehetne. A SZÜLŐFÖLD A Dunántúli-dombságnak - amely magában foglalja a Belső- és a Külső-So­mogyot - fő jellemzője a kis tájakból álló átmenet a középhegység és az Al­föld között. Évszázadokkal korábban a vidék nagy részét zárt erdők uralták, azonban a mezőgazdaság terjeszkedése folytán az erdők területe jelentősen lecsök­kent. Ma erdők, szántók, rétek, tavak váltogatják egymást. Ennek a változa­tos tájnak egy kis egysége Iharosberény. Itt született 1903. december 17-én Szakály Dezső. A születési dátum - az akkori szokásoknak megfelelően - a családi „sublót" alsó fiókjába bevésve, ma is olvasható. A község a 61-es út mentén terül el, Csurgótól 12, Nagykanizsától 17 kilométerre. Története a 13. századtól követhető nyomon. Első földesura, Iharos György IV. Béla feleségétől kapta a birtokot, majd több nemesi család után 1716-tól az Inkeyek lettek a környék földesurai. Barokk stílusú kastélyukat védett park övezi. Iharosberényt a szelídgesztenye hazájaként említik, a 18. század­ból pedig egy tragikus kimenetelű boszorkányper kapcsán híresült el. 5 Két fiatal lányt vádoltak meg „szemmel" veréssel, természeti csapások előidézé­sével, halált okozó megigézéssel. A korabeli kínzások után a két szerencsét­len leányt megfojtották és elégették. A történetet nem véletlenül említem. Szakály Dezső fiatal korától szerette az őt körülvevő természetet. Érdek­lődését, kíváncsiságát a környéken tett barangolásait, felfedező útjaival elégí­tette ki, amint ez a korabeli falusi gyerekénél természetes volt. Érdekelte a község története, általában a történelem, és minden, amit az idős emberek ajkáról ellesett. Több alkalommal hallott az öregek által emle­getett boszorkányperről, de akkor még nem gondolta, hogy valami hasonló­nak maga is szemtanúja lesz. Fontosabb demográfiai adatok Iharosberényről: Határa 8976 katasztrális hold. A község jelenlévő összes lakossága 1910-ben 1934 fő volt, vallásukra nézve 1076 katolikus, 2 görögkeleti, 792 evangélikus, 33 református, 31 iz­raelita. Az összlakosságból írt és olvasott 1403 fő. A statisztika a 6-14 éves korúakat 372 főben jelölte meg. A lakosságból összesen 7-en vallották magu­kat nem magyar anyanyelveinek. 6 A minden után érdeklődő, új ismeretekre fogékony ifjú szerette a szabad­ságot. Gyermekkori elevenségéről hallottam a következő kis történetet. Amikor a celldömölki vonatkísérők már Kaposvárig jártak, egy feltehető­en sokat utazó úriembernek feltűnt az új személyzet. Megkérdezte tőlük: - Hová valósiak? - Celliek vagyunk, de Ságon lakunk - mondták. - Akkor biztosan ismerik Szakály Dezsőt. - Hogyne ismernénk, tanított bennünket, ő nagyon híres ember. 56

Next

/
Thumbnails
Contents