Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

1. szám - Németh Tibor: A költőfejedelem és a szürke eminenciás. - Berzsenyi Dániel és Kis János párhuzamos életrajza -

Berzsenyi felfedezésének története Kis János négy évtizeddel később írt visszaemlékezései alapján: „Több ízben tőiként, hogy hozzá menésemkor őtet az asztalánál dolgozva a papirosok mellett találtam, melyeket belépésemkor az asztalfiókba hidoit, úgy azonban, hogy apró nyíredékek maradtak kívül. Midőn ez másodszor vagy harmadszor történt, s a nyíredékeken verstöredékecskéket találtam, azt mondám neki nyájasan, hogy valamely különös léleknek kell nála látogatásokat tenni, s kérdem tőle, enyelegve, hogy talán versírással mulatja magát. Ó erre határozottan semmit sem felelt, s a beszélgetést tüstént más tárgyra fordítá. Utóbb egykor, mikor ismét írásnál találván versírást gyanítottam, s gyanításomat jelentettem, azt mondotta, hogy igenis néha tréfából éjféle bolondsággal mulatja magát; de még ekkor verseiből semmit sem mutatott, hanem későbben hozzám jővén, költészeteiből néhány darabot néhány darabot s ezek között a Romlásnak indult hajdan erős magyart is elhozd, s ilyen szókkal adá által: »Már csak nyíltan megvallom komámuramnak, hogy én egy időtől fogva versírással bíbelődöm, nézze által ezeket, s mondja meg, ha mehetek-e valamire.« Az olvasás annál nagyobb csudálkozást gerjesztett bennem, mennél kevesebbé vártam ilyesmit tőle. A velem közlötteket megküldeni Kazinczynak, szerzőjöket pedig lelkesedve serkentem az írásra. "

31 Az emlékezet pontatlanságát jelzi, hogy a „komámuram" megszólítás ekkor még nem hangozhatott el, hiszen Kis János Lídia nevű lányának augusztus 7-én lett keresztapja Berzsenyi, akinek Farkas nevű fiát október 18-án keresztelték meg Kis János keresztapasága mellett. Az alábbi színesebb, anekdotikus változat Döbrentei Gábor feljegyzései nyomán maradt az utókorra s annál inkább hihetőnek tűnik, mert édesapja, Döbrentei Lajos 1799-től a közeli Bobán volt lelkész, 1802. szeptember 13tól pedig a kemenesaljai egyházmegye esperese. ,yKis János, a későbbi superintendens, éppen versíráson kapta egyszer Berzsenyit, midőn véletlenül belépett hozzá Sömjénben, Vas megyében. Berzsenyi meg volt lepve. Az előtte lévő papírszeletet hirtelen asztalfiókjába dugta. - Talán háborgatom komámuramat? Megengedjem! - kéri Kis János, ki nagyon szelíd ember volt. - Nem háborgat bizony, kedves tisztelendő komámuram. Haszontalanság, amit irkáltam, csak úgy jött. Versek, az eba... Ebadtát akart mondani, minthogy e szelíd káromkodás szokásból néha akaratja ellen is kicsúszott; hanem most tisztelendő komájával szemközt még a szónak közepén elharapta. - Majd mit is mondok az ilyen munkának! - folytatta tovább, összeborzolván haját a megtörtént szókiszalasztást megröstellve. - Versek? - kérdi csodálkozva Kis János. - Legelőször hallom, hogy komámuram ebben töri a fejét. -Nem töröm biz én, kedves tisztelendő komámuram -folytatta Berzsenyi a beszélgetést. - Ha csattan, mint a villám, jó; ha nem foly, azzal sem törő22