Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Dominkovits Péter: A „Száz magyar falu könyvesháza" sorozat nyugat-dunántúli köteteiről

nak találom azt a szempontot, hogy a kiválasztott település rendelkezett, vagy rendelkezik-e speciális néprajzi hagyományokkal, illetve tárgyi és szellemi népi kultúrájának a feltártsága, dokumentálása, közzététele a kötetek elkészítésekor milyen fokú volt. Ezt a megállapítást húzza alá a nem etnográfus által írt Oszkó esete, amely gazdag néprajzi ismeretanyaggal bír. Ez mögött egyértelműen betudhatjuk az elmúlt 17 évben a Hegypásztor Kör által a településen folytatott, híradásokban, kiadványokban is megjelenő néprajzi gyűjtő, állagmegőrző munkákat.

11 A települési sajátosságok szerint egyes kötetekben külön művészettörténeti fejezetek is helyet kaptak (pl. a kastély és az épületegyüttes bemutatása Héderváron, a román kori templom Lébény, Sopronhorpács esetében), miképpen az újabb kutatási irány jegyében a helyreállított kastélyparkok bemutatására is figyelmet szenteltek (Hédervár, Ivánc). Több kötetben mai település bemutatót - mint egy aktuális sétát - is találunk (Nagycenk, Oszkó), míg van, amely jogos büszkeséggel hozza az elmúlt másfél évtized község-megújítás eseményeit (Egyházashetye). A község-történetek döntő részét összevont forrásjegyzék zárja. Sajnálatos, hogy a szerkesztők előre nem adták meg azt az adatközlési minimumot, amelyet a több ízben annotált, fejezetek szerinti bontásban közölt irodalom és forrásjegyzéknek mindenképpen tartalmazniuk kell. Ezért pl. a levéltári források esetén egyaránt találkozhatunk csak az adott forrásőrző intézményre történő hivatkozással, az egyes iratsorozatok csomó, kötet szintű feltüntetésével, illetve az ügyiratok pontos jelzet alapján történő megadásával. E rész átnézése a forrásfelhasználás szempontjából is fölöttébb tanulságos. Bár mindegyik kötet elkészítéséhez a primer, levéltári forrásfelhasználás is igénybe vették a szerzők, de e munka mértéke, hasznosultsága olykor szélsőségeket mutat. Míg egyenletesek és jók a vasi, zalai kötetek, a Győr-Moson-Sopron megyei kötetek sorából a fenti szempontból a Hédervár történetét feldolgozó munka emelkedik ki. Egyértelmű pozitívumként értékelhető az, hogy a szerzők mindegyike a múzeiuni adattárak, könyvtárak településekre vonatkozó kéziratos munkáinak feldolgozására is törekedett. A Bük község jegyzetanyagában a szerző pl. filológiai pontosítással tisztázta a számos községtörténeti kézirat szerzőségét. A fenti tematikai egységességre törekvés mellett így is jól érvényesülnek a karakteres szerzők módszertani megközelítésének, tartalmi súlypontozásának eltérései. Pl. míg az Oszkó köteben az oklevelek alapján, az Egervár esetében pedig a régészeti emlékek elemzésével a medievisztikai rész kifejezetten hangsúlyos, a Lébény kötetnek a 20. századi fejezetei nagyon gazdag információ tartalmúak, a Narda kötet pedig a kora újkori parasztság történet és életmódkutatás szempontjából is külön figyelmet érdemel. Köveskál esetében a néprajzi, történeti szempontú forráselemzések, megközelítés mögött egyértelműen ott húzódik az 1980-as években végbement, a szerző által vezetett, a Káli-medence történeti etnográfiájának feltárását célzó több éves kutatási folyamat. Itt engedtessék meg egy szubjektív megjegyzés: a jól sikerült kötetek sorában a levéltári forrásfeltárás nagyságrendjét, időbeli arányosságát tekintve mintaértékűnek tartom az Ivánc köte129