Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Kiss Mária: A „Száz magyar falu könyvesháza" sorozat Vas megyei köteteiről

helyesen értelmezte-e azt, vagy mechanikusan átvette a cédulák rövidke tartalmát. Hiába szerepel a kötetek végén a források felsorolásánál, hogy milyen levéltárak anyagát használta, a gyakorlott kutató egyből felismeri, hogy honnét merítette a közölt adatokat. Általánosan elfogadott szokás, hogy a források között nem azt a levéltárat nevezi meg, amelynek csak a „cédulázott" anyagát használta, hanem azt a helyet, ahol valóban hozzájutott adataihoz. Nehezen érthető az olvasó előtt, hogy a Magyar Országos Levéltárban őrzött nagy családi levéltárakat, valamint egyházi levéltárat egyes szerző hol irattárnak, hol levéltárnak nevez meg! A szerzők törekedtek ana - a szerkesztő bizottság adta útmutatás alapján is -, hogy az általuk megírt falu történetét, a település minden korszakáról, területi adottságáról, birtokosairól, gazdálkodásáról, gazdasági és társadalmi viszonyainak változásáról, az ott található intézményekről, műemlékeiről egyaránt képet adjanak. Ezt a törekvésüket a források meghatározták. A gazdag levéltári anyaggal bíró településekről megrajzolt kép gazdagabb, érdekesebb, elkészítésük időigényes volt. Könnyebb volt azoknak a szerzőknek a helyzete, akiknek hiteles források alapján készült publikációk álltak a rendelkezésükre. A forrásfelhasználás módja is sok mindent elárul, a helyes értelmezésen kívül, az iratok alapos elemzését is. Egy-egy adat közlésénél egyértelműen kiderül, hogy a szerző mennyire ismeri az eseményt, és meg tudja-e győzni az olvasót mondanivalójának helyességéről. Egyes iratok, oklevelek felhasználása nem csupán egy állítást támaszthat alá, többször is felhasználható. Gondos iratelemzéssel megalapozott véleményformálás mellett találkozik az olvasó elnagyolt megállapításokkal is, helyenként a fantázia szabad szárnyalásával. Akad a falu történetek között olyan is, ahol a forrásközlésnél hiába keresi az olvasó a levéltári anyag megnevezését nem találja. A publikációk, kevés fonásközlés segítségével megírt községtörténetből nagyon hiányzik az elsődleges fonás használata. A vasi kötetek írói, nemcsak a hazai szakirodalmat, hanem a külföldön megjelent kiadványokat, a folyóiratokban közölt, a témára vonatkozó cikkeket is felhasználták. Indokolta ezt az egyes falvak fekvése - több ország találkozási pontján. Szükségessé tette a külföldi kiadványok használatát az is, hogy nemzetiségi községekről is szó van, az itt élő kisebbségek története, sorsa, hagyományai az anyaországok szaktudományainak kutatóit is érdekli, és ilyen témákról számos tanulmányt tettek közzé, amelyek felhasználása hasznos lehet a hazai tudósok, kutatók számára is. Új eredményekkel gazdagíthatják a magyar tudományt. Az olvasó sokszor olyan igénnyel lép fel, olyan kérdésekre vár választ, olyan követelményt támaszt a szerzőkkel szemben, amelyet talán saját maga sem tudna megoldani. Ha az esetleg olykor túlzónak tűnő igényeket figyelmen kívül is hagyjuk, talán nem leszünk igaztalanok a szerzőkkel szemben, ha kinyilvánítjuk azt az észrevételünket, hogy az egyes falutörténeteknél minőségi különbséget állapítottunk meg. 118