Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)
3-4. szám - Kiss Gábor - Zágorhidi Czigány Balázs: A megyetörténetírás lehetőségei és a középkorkutatás helyzete Vas megyében
ban gyarapodott mindegyik letelepülő néptöredékkel a megye lakossága, hanem - a Szent Istváni elveknek megfelelően - egyben kulturális tekintetben is gazdagodott. Ha kinyitjuk a történelemkönyveket hamar rádöbbenünk, hogy rengeteg mindent örököltünk múltunkból: jót és rosszat egyaránt. Akadnak értékek, amiket okvetlenül meg kell őriznünk utódaink számára. A hibákat, a tévedéseket ki kell(ene) javítanunk, jóvátennünk. Végül pedig szembesülnünk kell, hogy vannak korlátjaink, amelyek nem csak gátak számunkra, de egyben a helyes irányt - lehetőségeink helyes irányát - is megmutatják. Lefordítva a fenti igen vázlatos áttekintést a jelenlegi, harmadik évezred elejei helyzetre, egészen biztos, hogy megyénk szerepét is ennek függvényében kell meghatározni: Politikailag az Európai Közösségben, gazdaságilag pedig egy a Duna-vidéket az Adriai tengerrel összekötő észak-déli közlekedési, kereskedelmi csatorna mentén. (Ez egyaránt lehet főközlekedési út vagy vasritvonal). A körvonalazódó régióban betöltött földrajzi helyünk - Győr-Moson-Sopron és Zala megye között is ezt sugallja. Ehhez az úthoz nem baj, ha örökségünket és hagyományainkat makacsul megőrizve kulturálisan is csatlakozunk (Alpok-Adria Közösség). A csatlakozásra és az egyidejű elzárkózásra rendkívül jó szimbolikus példával szolgál egyik korai magyar „műemlékünk": a középkori megyeszékhelytől, Vasvártól délre lévő Katonák útja és a Római sánc együttese. A Székesfehérvártól, középkori magyar királyaink koronázó és sok esetben temetkező városától kiinduló és Itáliába, Rómába, az akkori világ vallási központjába, a pápák székhelyére vezető legfontosabb szárazföldi hadi és kereskedelmi utat itt, a Vaskapunál egy erődvonal zárja el, amelyet a nyugati támadások ellen építettek. A nevezett kapunál döntöttek arról, mit vagy kit engednek be országunk lakott területére. Ennek eldöntése, a részletek kidolgozása, ma már az országgyűlési törvényhozás dolga. Mi magunk - történészek lévén - e jelentős munkához, jövőbeni helyünk megtalálásához legfeljebb csak megfontolandó háttér információkat adhatunk, bízva abban, hogy a múltban egyszer már elkövetett hibás döntések és azok néha évszázadokra is kiható negatív következményei nem ismétlődnek meg újra. Ez a sok munkával kialakítható információs háttér szűkebb hazánk esetében a megyetörténet, amely már felvázolt szerepén túl megyénk lakosságának identitástudatát is nagyban alakíthatná. Jelenleg ugyanis hatalmas űr tátong a születési vagy lakóhely esetleg már megírt története (pl. falumonográfia) és Magyarország egészének többszörösen feldolgozott története között. Nemcsak itt, hanem máshol is hiányoznak legtöbbször a köztes egységek (a földrajzi vagy politikai egységek) modern szemléletű, lényegre törő, egységes és alapos történetei. Pedig egyik nélkül a másik története, részek nélkül az egész - és fordítva, nem érthető meg! Egy megyetörténet megírása persze elsősorban nem szakmai, hanem politikai döntés és az anyagi ráfordítás lehetőségeinek kérdése. Van-e politikai akarat megíratására, felmérik-e a döntéshozók a benne rejlő lehetőségeket, majdani erkölcsi és kézzelfogható egyéb hasznát és nem utolsó sorban tud64