Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Ilon Gábor: A Vas megyei régészettudomány múltja, jelene és lehetséges jövője. - Számvetés az évfordulók jegyében -

No. 3. tétel: a csomagolásról Az európai szakirodalom - s ennek egyik alapvető kézikönyvét néhány éve a nemrég elhunyt Balázsy Ágnes, az egyetemi rangú Képzőművészeti Főiskola restaurátor tanára lefordította, megjelent - részletesen tárgyalja és a nyugati muzeológiai gyakorlatban alkalmazzák még azt is, hogy a páratartalom-, fény-, sugárzás-, por- és hőmérsékletmérő stb. műszerekkel felszerelt raktárban milyen módon kialakított dobozban, milyen textillel kell beburkolni az elraktározott tárgyakat pl. bronz kardot. Döbbenetes, hogy mennyire le vagyunk mi e területen - az országnak állítólag polgárosultabb nyugati szegletén - maradva. A fent említett műszerek nem jellemzik sem kiállításainkat, sem raktárainkat. Az előbb körvonalazott dobozokat és módszereket már több mint két évtizedes múzeumi pályafutásom során csupán néhány éve látom visszaköszönni - csak régészetről írok, ne feledjük! - a Magyar Nemzeti Múzeum új raktárában. No. 4. tétel: megnövekedett leletanyag és a nap 24 órája, az év 365 napja A kezdetektől az Iseum feltárásáig gyakorlatilag ad hoc jellegi! volt a - történeti Vas - megyében régészkedők tevékenysége. Az esetleges bejelentők információi vagy a Régészeti Tárnak ajándékozott tárgyak érdeklődést felkeltő mivolta indította el a régészeti feltárásokat, amelyek sok esetben csak az építkezések közbeni megfigyelésekre, a színvonalas (tehát válogatott - sic!) tárgyak begyűjtésére szorítkozott. Az ásatások - még a velemi Szt. Viden is maximum néhány hétig tartottak, sok munkással és nagyon intenzíven ásattak. Ezek szó szerint ásások voltak és ma már nem nevezhetők régészeti feltárásoknak. Nem a leletanyag és információk teljeskörű begyűjtését célozták meg, csak a látványos, érdekes tárgyak összeszedésére törekedtek. (Persze a kor általános követelményei az egész világon ilyenek voltak, habár kivételes felfogású régész elődök természetesen akkor is léteztek!) Ezt azért érdemes megjegyezni és tudni, hogy értsük: elődeink kutatási eredményei, mind a múzeumba hozott leletanyag, mind a megfigyelt információk mennyiségében és minőségében töredékét jelentették a mainak. így a mostani ásatásokkal összehasonlításra sem igazán alkalmasak. E vonatkozásban az 1950-es évektől kezdődött egy új szakasz a magyar régészet - így a Vas megyei - történetében is, nem utolsó sorban az egyetemi képzés, a „Gyakorlati régészet kézikönyve"

11 megjelenése, a tudomány általános követelményeinek változása miatt. Egyre hosszabb ideig tartó (de még nyári) ásatásokról, egyre nagyobb mennyiségben kerültek az emlékek a múzeumba. Évtizedekig szinte csak Szombathelyről (pl. Iseum, Romkert), majd a közeli környékről (pl. Sé, Velem) . A megye távolabbi részein általában csak a templomok műemléki indíttatású kutatása folyt. A nagy infrastrukturális beruházások - talán ilyen szempontból is szerencsénkre

12 - elkerülték a vasfüggöny melletti megyét. Ennek azonban logikus következménye lett, hogy ezeket a hátrányokat a rendszer lazulásával igyekezett a megye önfejlődése ledolgozni, mégpedig erőteljesebben, mondhatni agresszívebben. Az utóbbi következményeire lásd a No. 6. pontot. 15 í,