Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

2. szám - Czirók András: A celldömölki Holocaust története a helyi sajtó és visszaemlékezések tükrében

kaptak, ebben tértek haza. Az oroszok azonban nem engedték be őket az országba. Lágerba vitték őket, ahol szerencséjükre csak egy hetet kellett eltölteniük, mert olyan megértő főhadnagyuk volt, akitől orosz igazolványt kaptak, amelyben az állt, hogy az orosz hadsereg kéri, hogy ezeket a zsidó munkaszolgálatos deportáltakat segítsék a hazajutásban. Ezzel az igazolvánnyal sikerült egészen Sopronig eljutniuk, ahol a határon 100 pengőt kaptak a határőröktől, ami fedezte a hazatérésük költségeit. Soprontól Celldömölkig vonattal jutottak el. Cellből a túlélőt egy régi ismerőse vitte haza lovaskocsival. Útközben a Tokorcs előtti majornál két orosz katona kifogta a szekérből a lovakat, így a túlélő ismerősének haza kellett gyalogolnia lóért. Ez a cselekedet is azt bizonyítja, hogy a falu lakossága szerette és megbecsülte a zsidóságot. A tólélő az egyoldalú és hiányos táplálkozásnak köszönhetően sokáig vitaminhiányban szenvedett. Mikor hazaérkezett mindössze 32 kg volt, három hét kellett ahhoz, hogy testileg és lelkileg kicsit rendbejöjjön. Budai Béla így összegezte a Holocaustról szerzett tapasztalatait: „A lakosság túlnyomó többsége nem volt fasiszta. Ez kitűnik abból, ahogy a zsidókkal bántak, amikor a katonák nem látták. Értetlenül állok a történtek előtt, hiszen szülőfalumban a zsidók 200 év alatt teljesen asszimilálódtak. Senki nem tartotta számon, ki zsidó és ki nem. Az emberek az anyagiak, a tekintély miatt lettek német-pártiak. Egyértelműen az államot okolom a történtekért, a sok szörnyűségért, aminek mind nem kellett volna megtörténnie, aminek áldozata kb. 600.000 magyar zsidó, köztük anyám, öcsém. Reménykedem, hogy a XXI. század már emberibb lesz!^ 8. HATÁRAINKON BELÜL TELJESÍTETT MUNKASZOLGÁLAT Az 1992. február 18-ai Vas Népe cikkét

40 olv ásva találtam rá Bruckner Imre nagysimonyi lakosra. Az újságcikk, amely a simonyi zsidó temetőről szól, az ő segítségével készült, ő a temető gondnoka. Korából következtettem arra, hogy átélte a több mint 50 évvel ezelőtti zsidóüldözést. Felkerestem, nagyon szívesen állt rendelkezésemre, válaszolt minden kérdésemre.*

1 1944. április 17-én vonult be Kőszegre, 21 évesen. A bevonulás ugyaniigy történt, mint a keresztény magyaroké, behívót kapott. Ami ezután következett, az különbözik jelentős mértékben a nem zsidók sorsától. A bevonulás után sárga csillag helyett sárga szalagot kellett viselnie, ez jelezte, hogy munkaszolgálatot teljesít. Gyalogsági kiképzésben részesült, amely abból állt, hogy nappal kivitték őket egy birkalegelőre, ahol kúszni kellett - eső esetén a sáros földön történt mindez -, vagy erdőben fáramászást gyakoroltak. Aki ezeket a feladatokat nem tudta teljesíteni, azt addig verték, míg valahogy sikerült megoldani. Pihenésre csak akkor volt idő, ha az őrök valakit „neveltek". A zsidók kiképzését az is megkülönböztette a keresztényekétől, hogy kezükbe fegyvert nem adtak, továbbá a kiképzéshez egyenruhát sem kaptak, saját polgári ruhában vettek rajta részt. 87