Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)
4. szám - ADATTÁR - Sül Ferenc: Szily János kánoni vizitációja a sárvári plébánián 1781. április 1-2. napján. I. rész
A Plébánián összesen FELNŐTT GYERMEK ÖSSZESEN Katolikus 1.436 444 1.880 Evangélikus 99 34 139 Görög szertartású 7 2 9 Zsidó vallásit 1 58 19 77 Összlakosság lélekszáma 2.099 A PLÉBÁNIA-TEMPLOM ÁLLAPOTA A Nádasdi család építtette egykor, 1732. évben renoválták. Téglából kereszt alakban épült. Keletelve van, zsindellyel fedett, de nem mindenütt jó annyira, hogy a záporok és a hó a héjazat hiányosságai miatt a homlokzaton és körben a zsindely alatt ne tudnának ártani a boltozatnak és a falaknak. Mivel az egész templom rossz állapotban van, felújításra szorul. Az egész boltozott, több mint ezer embert tud befogadni, falai vakoltak, két kapuja van puhafából, a nyugati kapu nagyobb, a déli kisebb. Az orgona 9 változatú, deszkából készült kórussal. A szószék festett fából van. Kriptája nincs. A puhafából készült padok száma 32, ezek közül több régi és felújításra szorul. A templomot kezdettől fogva Szent László magyar király tiszteletére szentelték. Néhai méltóságos Széchenyi György püspök által kiadott okmány szerint, 1660. június 27-én ő maga konszekrálta Szent László király és hitvalló tiszteletére. Később azonban családi zavargás miatt romossá és elhagyatottá vált, minden díszétől megfosztották, idő múltával tetőzete is károsodott, csak falai maradtak meg. 1732. évben restaurálták és Szent László király tiszteletére benedikálták. A búcsú megünnepléséhez a mezőváros, ősi szokás szerint, 1 forint 50 dénárral járul, a többi kiadást egyházmegyei szabályzat szerint a templom pénztára fedezi. Négy oltára van hiteles oltárkövekkel ellátva. A főoltár Szent László tiszteletére kellő díszítést kapott, ahogy a második oltár is a szószék mellett, amelyet Jámbor János kocsmáros 30 évvel előbb a Szűz Mária tiszteletére emeltetett. Egyébként a főoltár arányosan megépített tabernákulummal van ellátva, ezt 1740 évben Perlovics János szabó, egykori sárvári polgár által végrendeletileg erre hagyott 1400 forintból készítették. A harmadik oltár az evangéliumi [bal] oldalon van, a végső ítéletet ábrázolja, zárható falemezen, művészi és rangos alkotás, 1517. évből való festmény, eléggé régi és kevésbé díszített. A negyedik a déli oldalon van, az Epistola [vagyis a jobb] oldalon, a Fájdalmas Szűzanya oltára, ugyancsak régi, ezért nem tudható, hogy ki állította. 16