Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

3. szám - ADATTÁR - Ács László: Mesél a matricula. - Rábagyarmat anyakönyvei, 1750-1930 -

meg haláloknak: vérfolyás, szédülés, köhögés, láz, hasmenés, hasfájás, kiütés. Népies elnevezés - vízibetegség, szamárkehe, nyavalatörés - is előfordult. 1886-tól egészen 1918-ig nem jegyezték be a betegségeket, majd az új plébános még pontosabb megnevezéseket használt: tüdőgyulladás, tüdővész, tüdővizenyő, agyszélhűdés, gutaütés. Csecsemőknél nagyon sok az „idétlenség, veleszületett gyengeség", akik gyakran még születésük napján, vagy nagyon hamar meghaltak. Az öregeknél, 70 év felett, sokszor szerepelt a végelgyengülés. A különleges haláleseteket, tehát ha valaki nem betegségben halt meg, 1850-től mindig beírták. Ezek nagy része baleset. Az elég gyakori „vízbe fúlt" (itt a Rába folyó mellett), „tűzben elégett"; „veszett eb marása következtében halt meg" (1885. december 17.); „csikó rúgta agyon"; „fáról leesett" vagy „dec. 2-án holtan találták a folyónál" (43 éves asszony); Megfagyott, a gyarmati erdőn, holtan találták" (50 éves nő, nem gyarmati); „felborult kocsi által agyon üttetett." (23 éves honvéd, aki valószínűleg szabadságon volt itthon. (1883. december 31.) Néhány öngyilkosságról is tudomást szerzünk. 1866-ban egy 32 éves gyepmestersegéd (1866. augusztus 15.), 1868-ban egy 42 éves férfi (1868. június 8.), 1877-ben egy 55 éves férfi akasztotta fel magát (1877. szeptember 2.). Egy esetben sem temették a halottat, hanem „mint öngyilkos elásatott" a temetőn kívül. Valószínűleg, az akkori szokás szerint, a temető árkába. 1896-ban egy 41 éves kádár már „rendőrségileg megvizsgáltatott, mint öngyilkos elásatott." (1896. október 15.) A bejegyzések alapján három gyilkosságról tudunk. 1879-ben egy egyéves gyermek „édesanyja által megfojtatott, orvosilag felboncoltatott." (1879. szeptember 3.) 1889-ben a 34 éves gyepmestert - a család a falutól egy kilométerre lakott- „orozva agyonlőtték." (1889. szeptember 27.) 1892-ben pedig egy 43 éves férfi „orozva meggyilkoltatott, hivatalosan felboncoltatott." (1892. május 12.) Az utóbbi két eset az idősek emlékezetében ma is él, félig valóságosan, félig legendaként, mint szerelmi tragédiák. Különleges eset, hogy a vendégségből idekerült cselédgyereket, amikor 1803ban, 16 évesen meghalt, Vandalus László néven írták be. (1803. augusztus 5.) Vezetéknevét nem is tudták, valószínűleg a faluban Vend Lacinak hívták. Fennmaradt hagyomány, hogy a századfordulón a kutak nagy részét olaszok ásták. Ennek emlékét őrzi Kozoriczei Benedek 65 éves személy, aki szívszélhűdésben halt meg 1915. március 20-án. Foglalkozásához azt írták, hogy kútásó, és születési helye Olaszország. A temetés általában a halál másnapján történt. Amikor azonban 1886-ban nagy csécsjárvány (bárányhimlő) tört ki, az első halottakat a járvány terjedésének megállítása céljából „a hatóság megbízása folytán még ez nappal el kellett temetni." Néhány hét múlva azonban visszatértek a régi szokáshoz. A temetés szertartását helyben, tehát Gyarmaton, általában a plébános végezte, de a filiákra, a 18. században Kondorfára és Csörötnekre, a 19. századtól már csak Csörötnekre - Kondorfa Oriszentpéter filiája lett - szinte mindig a kántor ment. 44