Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

4. szám - ADATTÁR - Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi hangversenyei és a város zenei életének néhány vonása (1934-1940) I. rész

ott hallgassa Rosenthal Móricot ..., vagy a Wiener Konzertorchestert Helmesbergerrel, hiszen ezeket a művészegyütteseket és művészeket jóval gyakrabban hallhatta a fővárosban! ... A fővárosi kritikust, az ország zenei közvéleményének irányítóját [sic!] a vidéki városban az érdekli, amit az illető város a maga erejéből teremtett, és ami egyúttal egyetemes és magyar műveltségetjelent. Én sem azért utaztam Szombathelyre, hogy Bartók játékát hallgassam, hanem azért, mert Bartókot, ezt a legmagasabb kultúrát és gyökeres magyarságot jelentő autochton zsenit, Szombathelyen egy hozzá méltó, azaz magas kultúrát és gyökeres magyarságot egyesítő autochton zenei kultúra fogadta. A magyar zenevilágot ma ennek a kultúrának megteremtői és munkásai érdeklik. "

(

'

9 Autochton városi zenekultúrát az teremt, aki aktívvá teszi a város lakosságában rejlő zeneiséget, aki zenét tanít, instrumentális vagy vokális együtteseket szervez és vezet, hogy minél szélesebb néprétegek vehessenek részt a zenei gyakorlatokon. Nem az a fontos, hogy a tanár, a karnagy tősgyökeres szombathelyi legyen, hanem az, hogy azok legyenek szombathelyiek, akiket tanít és vezet - folytatta cikkét Tóth Aladár. „Bartók és Kodály zenéje teremtette meg a magyar zenekultúrában azt a művelt magyarságot, melyre a vidéki zeneélet is, mint valami megváltásra várt. Ezért csak természetes, hogy a vidéki zeneélet újjáteremtői ennek a zenekultúrának jegyében munkálkodnak. Ami [nem] azt jelenti, hogy csupán Bartók és Kodály műveit adják elő. De igenis jelenti, hogy kizárólag olyan nagy és nemes zenei értékekkel táplálják a vidéket, amelyektől Bartók és Kodály géniuszának művelt magyarsága táplálkozott."

70 Lehet, hogy a háború előtti Szombathely zeneélete mozgalmasabb volt, ám Tóth Aladár többre tartotta az 1930-as évek elején kibontakozó új, szerves szombathelyi zenei kultúrát, és ennek megértésére üzente Lingauer Albinon keresztül minden szombathelyi zenebarátnak: „Gondolj csak a Lengyel László játékot éneklő gyerekekre, a Psalmus Hungaricus-t, a Mátrai képeket, a Bartók-kórusokat éneklő dalosokra! Ez a zene, ez az ének nem fog úgy máról holnapra elillanni, ahogyan elillant Szombathelyről borús idők beálltával a kitűnő Wiener Tonkünstler Orchesternek, úgy a bájos Culp Júliának művészete."

71 Nem azt állította tehát Tóth Aladár, hogy Szombathely zenekultúrája két év alatt - mondjuk éppen Baranyai Gyula Szombathelyre költözésével - teremtődött meg, hanem azoknak az embereknek a törekvéseiről szólt a legnagyobb elismerés hangján, akik Bartók és Kodály szellemében a nehezebb utat választva a város zenekultúrájának szeives kifejlődéséért munkálkodtak. E szerves fejlődést és az ebből táplálkozó zenei élet virágzását mi sem bizonyítja jobban, mint a korszak zenei életének legteljesebb összefoglalását nyújtó kötet, „A magyar muzsika könyve". A mű 11 Szombathelyen mííködő ének- és zenekart említ: Szombathelyi Dalos Egyesület, Szombathelyi Ferencesrendi Plébániatemplom Énekkara, Szombathelyi Iparoskör Dalárdája, Szombathelyi MAV Haladás Dal- és Önképző Egyesület, Szombathely Megyei Város Levente Zenekara, Szombathelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Ze76