Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

3. szám - MŰHELY - Salamon Nándor: „Az Őrség szélén, Csörötneken születtem..." - Gömbös László szobrászművész 75 éves -

tásában s maga is tervezett-alkotott hasonlókat. Előnyére változott így meg a többször áthelyezett Kisfaludy Strobl-emlékmű látványa Körmenden (1990). Szentgotthárdon, egykori iskolája előtt a címeres és „lyukas" bronzlobogókkal egészült ki a hősi emlékmű (1991). Oriszentpéteren az Őrállók párdarabjaként három, domborműbe foglalt nőalakot emelt piedesztálra - a gyászt kifejezendő. Majd pedig a „forradalom és köztársaság" emlékére magas obeliszket állított, ezzel az ünneplés kereteit teremtette meg. Több körmendi emléktábla és a Ludovikás emlékoszlop fűződik még nevéhez. Oriszentpéteren felállított Szent István büsztje művészetének más arculatát mutatja meg. Szívesen emlegeti, hogy az Őrségben nőtt fel s a faragásra érett fa szeretetét onnét hozta magával. Műtermében számos, az anyag szépségeit hasznosító szobor vár sorsára. A 13. századi kalocsai királyfejet továbbgondoló méretes István portrét 1995-ben ajándékozta a plébániának, intőjelnek szánva az utókornak. A múlt foglalkoztatta az Óriásfurulya faragásakor is. A csodaszarvas, a táncoló pásztor, a szalagfonatos és szálkás díszítmények a büszkén vállalt nemzeti érzést, magyarságtudatot erősítő szándékot fejezik ki kördombormű formájában. E pillanatilag iitolsó köztéri munkája Kondorfa templomának homlokzatán hirdeti a milleniumi eszmét. A domborművek sorsfordító időket idéznek. Géza és Sarolta pogány múltunkat zárja le, ezért az epitáfium jellegű kompozíció, az alakok merev tartása. István és Gizella elevenebb megformálásával egy újkor felé tett, megmaradásunkat jelentő lépések, cselekedetek, jelentőségét hangsúlyozza. E néhány kiragadott példa talán megerősíti, hogy a történelem mélyen beépült, megélt keserveivel meg tevékenyen beavatkozott a szobrász életébe, művészetébe. A 20. századi, ellentmondásokkal, küzdelmekkel terhelt sorsot az Önéletrajzi stációk című kompozíciójába sűrítette. Az atomkor szimbólumát, a „robbanás"t sokágú fatörzsből faragta meg. A réselt csonkokon kivésett évszámok a maga nézőpontjából fontos dátumokat rögzítik. A felfordított fatörzs jelenti egyben a folytonosságot, továbbélést, új hajtást szimbolizáló életfát, amelyet élethelyzeteket, kapcsolatokat, történéseket értelmező, érzékenyen mintázott aktfigurák vesznek körül. A „körjáték" szereplői magukba mélyedve vagy párosan, de együttesen elevenítik meg az évszázadnyi időt s benne az egyes ember létezését, küzdelmét. Az emberét, aid szeretett, félt, rejtőzködött, szenvedett és várta a csodát - legtöbbször hiába. Az „összefoglalt valóság" bizony könyörtelen: több árny, mint derű! Nehéz életű nemzedék megnyomorított tagjaként a szobrászra sem esett túl sok a fényből, de az önmagába és a művészetbe vetett hite elsegítette odáig, hogy ma elmondhatja: „Megvalósítottam művészi elképzeléseimet a magam számára elképzelt úton, megőrizve magamban a gondolkodó ember szabadságát". Osztozzunk őszintén örömében, minden jót kívánva. 14