Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)
2. szám - ESEMÉNYEK, HÍREK - Tóth Kálmán: A Vas Megyei Honismereti Egyesület jubileumi közgyűlése
Imre János felhívta a figyelmet a 2. világháborús emlékek gyűjtésének jelentőségére. Az egyesületi tagság áldozatkészségét bizonyítja Mészáros Imre anyagi felajánlása Csiszár Károly javaslatának megvalósítására. Howáth György emlékeztetett rá, hogy a tíz év alatt számos kezdeményezés indult sikeresen, a megváltozott körülmények azonban más irányokat nyitottak meg az egyesület számára. Jó példa erre a Honismereti Kiskönyvtár, hiszen a sorozat éppen a pénzügyi okok miatt nem folytatódhatott. Sikertörténetként könyvelheti el az egyesület a millecentenárium Vas megyei megünneplésében játszott szerepét, amennyiben példát adott a többnyire sémákhoz igazodó ünneplések színesítésére. Nem szabad említés nélkül hagyni azt sem, hogy fontos szerepe volt az egyesületnek számos falutörténeti monográfia és községcímer létrehozásában. Az ifjabb korosztály részvételéről szólva Horváth György az MMIK „Szombathelyi séták" című sorozatát említette követendő példának: a résztvevők között ott találjuk valamennyi korosztály tagjait. Nem az egyesületi formális tagság a lényeges, hanem a honismereti rendezvényeken, pályázatokon való tevékeny részvétel. Erre kell megnyerni az ifjúságot. Ezek után Horváth György az egyesület 2001. évi munkaprogramjának legfontosabb eseményeire hívta fel a figyelmet, külön megemlítve a társegyesületekkel közös rendezvényeket (Bendefy-emlékkonferencia, Békefi Antal születésének 75. évfordulójára való megemlékezés, VII. Pátria Nap Csempeszkopácson, Jószomszédság Akadémia). Bartha Éva az ifjúság részvételével kapcsolatban fejtette ki álláspontját. Nem az a fontos, hogy az egyesület tagjai között minél több fiatal legyen, hanem az, hogy a programokba bekapcsolódva ismerjék meg a diákok a honismereti mozgalom céljait. Az Ifjúsági Honismereti Akadémia jó példa erre, de minden pályázat, vetélkedő, ifjúsági tábor ezt a nemes célt szolgálja. Több hozzászólás nem lévén Zsámboki Árpád megköszönte a rég nem tapasztalt aktivitást. Minden hozzászólásra külön-külön reflektált, kiemelte az Iváncon kiteljesedő honismereti tevékenységet. Következő napirendi pontban szólt a 2001. évi munkatervről, annak kiemelt fontosságú eseményeként említve a tájegységi honismereti, közművelődési köröket, civil közösségeket összefogó „Vallunk téged szülőföldnek..." vetélkedősorozatot. Horváth György titkár pénzügyi beszámolójának elfogadását követően Pungor Zoltán a 2001. június 10-ei csempeszkopácsi millenniumi nap tervezett programját ismertette, invitálva mindenkit az eseményre. Ezt követően a közgyűlés egyhangúlag megszavazta az egyesületi tagdíj összegének módosítására tett indítványt, valamint elfogadta az elnöki és titkári beszámolókat. Molnár Gábor néhány szóban beszámolt a Honismereti Szövetség vezetői tisztújításával kapcsolatos feladatokról, majd sor került a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület és a Vas Megyei Honismereti Egyesület közti együttműködési megállapodás aláírására. Márffy Gyula hozzászólásában méltatta a Vas megyei honismereti munka eredményeit, amelyek az egyesületet az ország egyik legjobban működő honismereti szervezetévé teszik. Külön említette a Pável Emlékérem jelentőségét, a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények kiemelkedő színvonalát, az el91