Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Sári-Sárváron 1758-ban. IV. rész.

misét bemutathatja. Ezt apostoli tekintélyünknél fogva engedélyezd, figyelve ana, hogy más rendelkezés, vagy apostoli intézkedés ezzel nem ellenkezik. „Rómában, a Maria Maggiore szentélynél, a halászgyűrű hatálya alatt, 1733. dec. 4-én, pápaságunk negyedik évében. Pecsét helye + Oliverius Cardinális. Ezt az iratot én alulírott átmásoltam, aláírtam ezért érvényes, mint az ere­deti irat. Jelen vannak a taniik Egyed és Elek urak. Pecsét helye. Megegyezik az eredetivel Ovyli Iss sl. Lardpin (?) officialis. Igazolja Bemardinról nevezett Kristóf. Szentmisét fognak bemutatni minden ünnepnapon - néhány kivételé­vel - és hétköznapokon, de a plébániai mise után, a plébániai jogokat nem sért­ve, legyen annyi mise ahány miséző összegyiilik és szabadon misézni óhajt. A kápolna búcsúnapját Szűz Mária látogatásának ünnepén tartják, az ura­dalom rendezi. A hagyomány tígy tartja, hogy a kápolnában káplánok voltak és eltartásukról a Vas megyei Kecskéd és a Zala megyei Ötvös községekben lévő alapítvány gondoskodott. Manapság erről semmit nem tudnak, de a jelenlegi káplán kezében volt egy alapítvány, amit méltóságos Draskovics Lipót, a javak átvételekor magához vett. Ulászló király hagyta jóvá ezt az alapítványt. Méltóságos Etbeville Borbá­la, Draskovics Ádám neje végrendeletileg ajándékozta, de ma már nem áll fenn. Méltóságos gróf Draskovics Lipót maga is tett egy pénzbeli alapítványt, de visszavonta. A kápolna jelenlegi káplánja eltartását és bérét 20 éve Főtisztelendő Hor­váth Lőrinc úrtól kapja. A káplán magyarul, németül, horvátul egyaránt be­szél, Győrben volt teológus, joghatósága van, de a plébános engedélye nélkül nem működhet szabadon. Szükséges könyvekkel el van látva, jól képzett, éle­te példás, ünnepeken az előírás szerint végzi a szertartást, gyakran hétközna­pokon is. Beszédeket és hitoktatást nem tart, de esténként naponta a kápol­nában elimádkozza a rózsafüzért. A KÁPOLNA ÁLLAPOTÁRÓL Először: A kápolna a Szűz Mária látogatása tiszteletére van felszentelve, amint a boltozott falnál lévő három fa oltár is. Középütt van a főoltár, kelet felé a két mellékoltár, valamennyi ép, és lepecsételt oltárkővel van ellátva. Másodszor: A Nádasdi család építtette, gondoskodott róla, de mindmáig nem tudni, hogy mikor, hogyan és ki által. Erről legtöbbet tudna gróf Dras­kovics Lipót, akinek a kezénél vannak az iratok. Harmadszor: Jelenleg semmi jövedelme nincs, az uradalom tartja fenn a kápolnát és gondoskodik a káplánról. Negyedszer: A főoltáron tabernákulum van, viasz, fekete és arany díszí­téssel. Fölötte trónuson a celli Boldogságos Szűz szobra van, öltöztetve. Két oldalon gyertyát tartó, aranyozott két angyal, ezek a gyertyatartók ezüstből vannak. Az oltár tetején faragott Szentháromság szobor van, mellette két ara­nyozott angyallal. Az oltáron 4 aranyozott gyertyatartó, különböző színű, ezüstös selyem előterítő virágdísszel és 1669. évi megjelöléssel. A mellékoltárok: Jobbról a Nepumoki János oltára van, ez festmény, amely körül különböző anyagból, égetett cserépből van az oltár-tabella (?) Négy gyer­33

Next

/
Thumbnails
Contents