Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

1. szám - ADATTÁR - Nagy Miklós Mihály: Almásy László és a magyar katonautazók. - Jegyzetek Al-másy László Rommel seregénél Libyában című könyvének új kiadásához -

ra-oázist, valamint a Gilf Kebír homokkőfennsíkjának fő völgyét; 1933-ban újabb expedíciót szervezett, amelyen a Gilf Kebír Vádi Szúra nevű völgyében a neolitikumból származó sziklafestményeket fedezett fel, és még ugyanebben az évben az Uweinat-hegységben is hasonló alkotásokra lelt. A harmincas évek második felében Almásy zömében Egyiptomban tartózkodott, ahol sportrepüléssel is foglalkozott és közben, mint közismert földrajzi iitazó, szélesköríí társadalmi életet élt. A 2. világháború kitörésekor, amikor a Wehrmachtnak minden, a sivatagot jól ismerő katonára szüksége volt, Almásy személyében egy, a repülést magas fokon űző, a Szaharát mindenkinél jobban ismerő, a gépkocsival végrehajtott expedíciók szervezésében igen jártas szakemberre leltek, aki ekkor már úgy a nemzetközi geográfiai életben, mint a németországi olvasóközönség előtt népszerű volt. Nem csoda, hogy a német hírszerzés figyelme Almásyra terelődött, és 1941 elején a német hadsereg kérte is átvezénylését az afrikai hadszíntérre, ahol hosszabb-rövidebb megszakításokkal mintegy másfél évet töltött, és ezalatt főleg légi felderítő utakkal, valamint német ügynököknek a fronton való átjuttatásával és egyéb különleges feladatokkal foglalkozott. Azt kell mondanunk, hogy Almásyt a német hadsereg gyakorlatilag minden olyan feladatra igénybe vette, amely speciális, sivatagi ismereteket, az átlagosnál magasabb technikai műveltséget feltételezett. Almásy esetében a német hadseregnek a sivatagot ismerő szakemberre volt szüksége és kevésbé a pilótára. Hiszen Almásy legtöbbször olyan repülőgéppel repült - Heinkel He-111 -, amely a Luftwaffe szabvány bombázója volt, de használták távolfelderítésre és egyéb feladatokra is. Nyilvánvaló, hogy a német légierőnek erre a géptípusra kiképzett, friss harci tapasztalatokkal rendelkező, a harci bevetések fizikai és pszichológiai igénybevételét jobban bíró fiatal pilóták - az afrikai hadszíntér megnyitásakor bőven - állhattak rendelkezésére és Almásy, aki 1940 végén már negyvenöt éves ember, bizonyára nem harci repülőnek kellett. E feladatra már túl idős lehetett. Sokkal inkább sivatagismeretére és a sivatagi expedíciókban szerzett tapasztalataira volt szükség. Az ügynökök átjuttatása a harcvonalon, németbarát egyiptomi politikusok kimentése a hátországból, a nagy gépkocsioszlopok irányítása, vezetése a sivatagban inkább helyismeretet, alapos földrajzi és technikai szakismeretet, mint harctéri tapasztalatot igényelt, és igényelne napjainkban is. Mondhatjuk azt is, hogy Almásy László esetében a földrajzi ismereteknek a hadügy szolgálatába állítását figyelhetjük meg. Tegyük hozzá, nem ő az egyetlen a magyar, nevessé lett geográfusok és kartográfusok közül, aki ilyen, vagy hasonló szerepet vállalt. Radó Sándor, a 2. világháború utáni magyar kartográfia meghatározó alakja, ezekben az években a szovjet-orosz titkosszolgálatnak dolgozott. Almásy László Rommel sei'egénél Líbiában című kötete - az eredeti írásmódja szerint Rommel seregénél Libyában - a magyar katonai utazási irodalom jelentős darabja, az a mű, amely egyrészt szerves csiícspontját adja az 1848 utáni emigrációval kezdődő, magyar katonai íitleírásoknak, másrészt pedig igen 55