Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

1. szám - ADATTÁR - Nagy Miklós Mihály: Almásy László és a magyar katonautazók. - Jegyzetek Al-másy László Rommel seregénél Libyában című könyvének új kiadásához -

a Nílus partjára vándorolt és ott fejlesztette tovább megalapozott kultúráját. Kétségtelen az is, hogy a Líbia felől bevándorló nép a Szent Folyó (Nílus) völgyében találkozott a kelet felől behatoló babilóniaiakkal és ketten alakították ki az ősi egyiptomi kultúrát ...

,,a5 - írta Dékány András Almásy geográfiai felfedezéseinek kultúrtörténeti jelentőségéről, amelyet Almásy is ugyanígy látott, és amelyet nem kis büszkeséggel maga értékelt így a Vasi Szemle lapjain: „... Libyai felfedezéseim nagy hatással vannak az egyiptológiára s a hiányzó láncszemetjelentik az ősi Egyiptom fejlődéstörténetéből ..."

2(i Almásy László felfedező útjai a sivatagban valóban hozzájárultak az óegyiptomi kultúra eredetének tisztázásához, de a későbbiek során beigazolódott az is, hogy katonai szempontból legalább olyan fontos volt a sivatag belső, addig teljesen ismeretlen területeinek feltérképezése. Utazásait, életének történetét az utóbbi néhány évben hosszabb-rövidebb formában többen megírták - közülük pedig legteljesebb minden bizonnyal Kubassek János biográfiája -, de arról már kevesebbet beszéltek, hogy Almásy útjai a Líbiai-sivatagban nem előzmények nélküliek. Almásy maga írta meg a Líbiai-sivatag felfedezés-történetét, amelyben éppen századunk húszas-harmincas éveiben történt nagy áttörés. Hiszen a sivatag belsejéről, az ott uralkodó földrajzi viszonyokról még a századfordulón is igen keveset tudtak. Erről mondta Almásy A Libiai sivatag felderítésének története című, összefoglaló írásában; „... Azt lehet mondani, hogy ezelőtt 15 esztendővel többet tudtunk az északi és déli sarkvidékekről, mint a Libiai sivatag belsejéről. A Föld térképének egyik legnagyobb »fehér foltja« várt felderítésre ... "

27 Mi volt az oka annak, hogy Észak-Afrika e jelentős térsége még a századfordulón is ismeretlen volt? Elsősorban a szélsőséges - vízhiányos földrajzi viszonyok. Évszázadunk előtt a Líbiai-sivatag és környéke egyetlen közlekedési eszköze a teve volt, amelyet Afrikában csak az időszámításunk kezdete előtti utolsó fél évezredben honosítottak meg. Ebből pedig egyenesen adódott, hogy az ókori egyiptomiak csak a Nílus menti sivatag szűk sávját járhatták be, hiszen a nagy folyamtól való eltávolodásnak a magukkal vihető víz mennyisége szabott gátat. Ez a távolság Almásy szerint 4-5 napi járóföld volt, amely a tevék betelepítése után mintegy 15 napnyi távolságra (300 km) nőtt meg. Am a hatalmas sivatag esetében még ez is csak a sivatag széleinek megismerését tette lehetővé és végül a tevékkel vízfelvétel nélkül leküzdhető távolság indokolta azt, hogy a századforduló korában a Líbiai-sivatag belső területeit még maguk, az ott élő arab törzsek sem ismerték. Mint ahogy az európai utazók sem nagyon merészkedtek a századfordulóig a Szahara belső területeire. Néhány, több-kevesebb sikert elért utazót követően - Charles Jacques Poncet, Friedrich Hornemann, Chewalier Diowetti, sir Aichibald Edmonstone Bart stb. - az első nagy lépést a sivatag felderítésében a német Gerhardt Rohlfs tette meg, aki az európai utazók közül elsőként jutott el a Líbiai-sivatag belső területeire, és az 1879. évi expedícióján, amikor Tripoliszból indulva, a sivatagot átszelve, a Csád-tóig akart elmenni, ha a 53