Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

1. szám - ADATTÁR - Nagy Miklós Mihály: Almásy László és a magyar katonautazók. - Jegyzetek Al-másy László Rommel seregénél Libyában című könyvének új kiadásához -

vetődött magyar katonák, néhány kivételtől eltekintve alig írták le élményeiket, 1849 után szinte tömeges jelenséggé lett a katonai memoár, a katonai útleírás. E sajátos, egyszerre irodalmi, geográfiai és hadtudományi műfaj megszületése a magyar forradalom és szabadságharc bukásához kötődött. Ekkor kezdődött az a tudománytörténeti folyamat, amelyen keresztül - a hagyományos útleírások mellett - a magyar társadalom megismerte a világot, és amelynek Almásy László jelentős alakja lesz. A szoros értelemben vett magyar katonai utazástörténet tehát a 18. évszázadban kezdődött, de igazi fénykorát a 19. század második és a 20. század első felében élte. Mi volt ennek az oka? Elsősorban az, hogy a katonautazó alakjának kialakulásához két feltétel kellett: az első a katonai szakma végleges elkülönülése minden más tevékenységtől - vagyis az önálló foglalkozást űző, a katonai mesterséget szakmaként folytató egyén fellépése - a másik pedig a földrajzi szemlélet térhódítása az emberi gondolkodásban, nevezetesen az a jelenség, amelyet Teleki Pál, évszázadunk nagy magyar geográfusa, a földrajzi gondolat kifejezésével illetett.

5 E feltételek pedig először a 18. században jöttek létre, amikor az állandó hadseregek kialakulásával párhuzamosan, a felvilágosodás embere fokozatosan ráeszmélt földrajzi környezetére. Egy évszázaddal később, amikor a világ hadügyében a nagy tömeghadseregek váltak uralkodóvá, a földrajzi szemlélet már teljesen általánossá lett az emberi gondolkodásban. E sajátos kultúrtörténeti folyamatnak valójában két, kézzelfogható eleme volt. Az első és talán legfontosabb az utazás tömegessé válása és ennek eredményeként az emberek távoli országokról, világrészekről szóló ismereteinek bővülése, a másik pedig - ezzel összefüggően - az újkori utazási irodalom létrejötte, amelynek szemlélete mindennél jobban jellemezte a korszak geográfiai képét. Mert a természet, mint az embert övező környezet fel- és megismerése, az utazás népszerűsödése és az utazási irodalom rohamos fejlődése egybeesett. Ahogy a 19. évszázad második felében egyre terjedelmesebbé vált az íítleírás, mint irodalmi műfaj, úgy sokasodott hazánkban is a katonai útleírás, amely a geográfiai gondolat térhódítása mellett, a katonai szakmán belül feltűnő és egyre nagyobb jelentőséget nyerő geográfiai elemmel is szoros kapcsolatot mutatott. Egyszerűen arról van szó, hogy a múlt század hadügyét a hadseregek méretének és a haditevékenységek földrajzi kiterjedésének növekedése uralta, és ez hozta magával, hogy az akkoriban véglegesen tudománnyá szerveződő hadügy figyelme is a geográfiai viszonyok felé fordult. Ez volt az oka annak, hogy amikor 1848-1849 emigráns magyar katonáinak írásaival létrejött a magyar katonai utazási irodalom, éppen azokban az években született meg a magyar katonaföldrajz - a geográfia és a hadügy közös részét jelentő tudományterület - első nagy monográfiája, Korponay János műve,

0 egyben jelezve; a katonai szakmában is ott van a földrajzi gondolat, a korszak katonáinak van szeme a tájra, a földrajzi viszonyokra. A magyar nyelvű katonai utazási irodalom létrejöttét az itt említett tudománytörténeti folyamatok mellett legalább annyira segítette a sajtó térhódítása is. Hiszen az újságolva47