Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Kuntár Lajos: Balogh János: Felsőmarác

csolatos újabb okiratokat is, hiszen célul tűzte ki az első könyvében ismeitetett múlt kiegészítését, hitelesebbé tételét, minél több elődnek a felderítését. A földrajzi és természeti viszonyok felvázolását követő történeti rész korszakai nem különülnek el mereven, az események át-átfolynak, esetenként mozaikszerűen követik egymást. A honfoglalás korát a Nádasdy, a Maráczi, a Csányi famíliák és a Balogh nemzetség története követi. Az utóbbiakról megtudjuk, hogy az ősök Árpád vezérrel érkeztek a nyugati tájra, ahol az idők folyamán szétszóródva, a lakóhelyükről kapott előnevükkel örökítették magukat. Megyénk történetében a „Beödi", a „Béri", a „Mankóbüki" a „BalogfaiJáki" Baloghok hagytak maradandó nyomokat. A szerzőnk ősei Jakról kerültek Marácra és családfáját a török elleni harcokban szerzett érdemeiért II. Ferdinándtól 1622-ben nemesi rangot és címert kapott Balogh Mihály és Márton testvérektől származtatja. Bizonyságul, a különféle örökösödési és birtokperek, főképpen pedig az egyházi anyakönyvek alapján felkutatott adatokból össze is állította a családja leszármazási táblázatát. Kár, hogy a Balogh Mártontól 1622-ben indított és a szerző 1985-ben, illetve 1988-ban született Julianna és Tamás nevű unokáival záródó, ritka számba menő családfát a könyv végén, a mellékletek közt találjuk, nem a család osztozódását nyomon követő szövegnél, ahol jól szemléltetné, láttatná a leírtakat! A Balogh nemzetséggel foglalkozó 7 oldalból kettő, a szerző édesapjára emlékezés. Az 1. világháborúban két évet és ugyanennyi időt szibériai hadifogságban leélt Balogh József 1922-ben alapított családot, amelyben öt gyermek nevelődött fel, az apa korai halála folytán, félárvaságban. A szülőkről szóló, a gyermeki szeretetet sugárzó sorokból ízelítőt kapunk arról a küzdelmes életről, amelyben a kisbirtokon gazdálkodó Balogh családnak része volt. Meghatóak a mindössze 45 évet élő Balogh József temetéséről olvasható sorok, a befejezők pedig szívszorítóak: „... véglegessé vált, nincs többé szeretett férj, családapa. Megkezdődött 35 éves édesanyánk, László Teréz közel öt évtizedes, küzdelmes özvegysége, nekünk pedig árvaságunk és szomorú gyermekéveink. Ekkor Mária nővérem 16, Géza bátyám 14, én 11, Józsi öcsém 9, Margit húgom 6 éves volt." A falusi közösségek a 2. világháborút megelőző időkben is szigorú szokások, erkölcsi szabályok szerint éltek. A rokonság összetartott, a családok mindig segítették egymást, a bajba jutáskor pedig különösen. Az özvegység az anyákra rakta a legnagyobb terhet: sorsuk a rokonok és a jó szomszédok segítségével is sanyarúvá vált. Ez jutott osztályrészül Balogh Józsefnének is, aid a sorstársnőihez hasonlóan, egyedül, magára maradottan is felnevelte gyermekeit, kiérdemelve azok háláját, szeretetét. Ez az érzelmi kötődés teszi természetessé a falujukat idővel elhagyók számára is, a gyakori hazalátogatást: az édesanya megölelésére, majd a sírhantjára egy-egy szál virág elhelyezésére... A parasztságunk történetét ismerők tudják, hogy a múlt századi népes családok létrejöttének elsősorban gazdasági okai voltak. A kis földtulajdont nagyon intenzíven kellett megművelni, hogy megteremjen a család kenyere. Sok dolgos kézre volt tehát szükség, ezért népesedtek el a családok, nőtt fo88