Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

4. szám - KÖNYVESPOLC

VIZI LÁSZLÓ rVÁNYI BÉLA MUNKÁSSÁGÁRÓL Nagykanizsán 1878. október 27-én született, gyermekkorát és első iskolaéveit itt élte, apja postatiszt volt. Nem maradt szülővárosában, a középiskolát és az egyetemet Budapesten végezte, 1903-ban szerezte meg jogtudományi doktorátusát. A 25 éves fiatalember nem a köz- vagy gazdasági életben akart érvényesülni, hanem az Országos Levéltárat választotta, ahol díjazás nélküli gyakornokként, majd levéltári tisztként, később fogalmazóként dolgozott 1903-tól 1915-ig. Elismerték tudományos felkészültségét, meghívták a debreceni egyetem rendkívüli tanárának, majd 1917-től nyilvános rendes tanárként oktatta a jogtörténetet, A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává fogadta (1920-1949), 1927 és 1937 között a szegedi egyetemen végezte munkáját. Az oktatás mellett, kutatásainak legmaradandóbb eredményeit a forráskiadások jelzik. Figyelemreméltó a magyar Corpus Juris keletkezéséről szóló műve (1926). A városi polgárjog keletkezését és fejlődését bemutató tanulmánya (1936) nagy jelentőségű munka. Széleskörű nemzetközi összehasonlítással, gazdag magyar adat- és forrásközléssel bizonyította, hogy a polgárrá válás illetve felvétel éppen olyan körülményes és fontos következményekkel járó aktus volt, mint a nemesi vagy az egyházi rendekbe való bejutás. Levéltári szolgálatát történelemkutatásra, főleg a források gyűjtésére használta. Alapos és a részletek feltárására törekvő kutató volt, így hatalmas mennyiségű adat birtokában például Eperjes történetéből 7 résztanulmányt tett közzé, az utolsót 1940-ben. Széleskörű érdeklődése mindig visszatett a levéltárakhoz, számos tanulmányt adott ki a magyar történelmi kutatások miatt fontos külföldi - München, Róma - levéltárakról. Hadtörténeti emlékeket felkutatva megírta a magyar tüzérség történetét a szatmári békéig. (Az 1. világháborúban tüzértisztként szolgált). Kultúrtörténelmünk emlékeinek feltárása sem maradt ki munkásságából, a 16-18. század magyar könyvtárainak kutatását 12 tanulmányban összegezte. „A királyi magyar egyetemi nyomda története" című munkáját, majd ezt a kultúrkört áttekintő „Könyvek, könyvtárak, könyvnyomdák Magyarországon, 1331-1600." című tanulmányát 10 évvel később, 1937-ben az Országos Széchényi Könyvtár jelentette meg. 1938-ban kérte nyugdíjazását, ekkor volt 60 éves. Töretlen lendülettel dolgozott, tovább gyarapítva a gazdag anyagot nyújtó fonáskiadványok korábban közzétett sorát, Bártfa város levéltárának (1910) és a Bánffy család levéltárának (1928), majd a Teleky család gyömrői levéltárának 1941-ben kia73