Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

3. szám - ADATTÁR - Zsiga Tibor: A Szent Korona Vas megyében

ZSIGA TIBOR A SZENT KORONA VAS MEGYÉBEN" A 2. világháború befejezését követően, 1945. augusztus 20-án, Magyarország ismét megünnepelhette Szent István király napját. A felvonulók, az ország la­kossága megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a Budapesten megrendezett kör­menetben nem található a hagyományosan és rendszeresen szereplő Szent Korona. Ebből a körülményből nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy sajnos nincs Magyarországon. A körmenetben csak a „Szent Jobb" vett részt, amit az amerikai katonai hatóságok 1945. augusztus 19-én Salzburg­ból Diefenbach tábori lelkész, századossal gépkocsin küldtek Magyarország­ra. O másnap, augusztus 20-án, néhány órával a körmenet kezdete előtt adta át Witz Béla érseki helynöknek, a katolikus egyház képviselőjének. 1 így vált lehetővé a „Szent Jobb" körmenetben való részvétele. Ekkora már többen tudni vélték azt is, hogy a Szent Korona és a koronázási jelvények az Ameri­kai Egyesült Államok birtokában vannak. A találgatás biztossá vált 1951. jú­lius 27-én. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ezen a napon a követ­kező közleményt tette közzé: „Magyarország Szent István koronáját, amelyet biztonságba helyezésre az Egyesült Államok hatóságainak adtak át, az Egye­sült Államok kormánya letétként, őrzi. A koronát továbbra is mint megkülön­böztetett jellegi'í tulajdont (property of a special status) kezeljük. Az Egye­sült Államok kormánya a jelenlegi feszült helyzetet nem tartja kedvezőnek, sem arra alkalmasnak, hogy' a koronáról való rendelkezési jog tekintetében bárminemű kezdeményező lépést tegyen." 2 A későbbi kutatások azt is feltár­ták, hogy az Egyesült Állomok a Szent Koronát 1953-ig, a 2. világháború után kettéosztott Németország nyugati részén, a Német Szövetségi Köztársa­ságban tartotta. 1953-ban, az xíjabb háborús veszély miatt, az Egyesült Álla­mok „Menekítési tervet" dolgozott ki. A terv szerint elsőként telepítették Eu­rópából a tengeren tóira a gyermekeket és velük együtt a Szent Koronát is. Az 1945. május 8-án - szovjet történetírás szerint május 9-én - Európában befejeződött háborút, sajnos az évtizedekig tartó „hidegháború" követte. A vi­lág két szemben álló rendszerre oszlott. Állandóan fokozódott a háborús veszély. Ebben a légkörben fel sem merült annak a lehetősége, hogy az Egyesült Államok visszaadja a Szent Koronát az akkor a szocialista világrendszerhez tartozó Ma­gyarországnak. A szembenállás, a feszültség csak az 1970-es évek elején kez­dett enyhülni, amit az 1975 nyarán Helsinkiben az európai biztonság és a szem­benálló rendszerek közötti együttműködési dokumentumok aláírása fejeztek ki. 2000. március 25-én, a velenii Korona nap keretében tartott „Korona a modern Magyaror­szágon" című konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. 67

Next

/
Thumbnails
Contents