Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - HORVÁTH BOLDIZSÁR EMLÉKEZETE - Tilcsik György: Egy csizmadiamester karrierje a reformkori Szombathelyen

TttCSlK GYÖRGY EGY CSIZMADIAMESTER KARRIERJE A REFORMKORI SZOMBATHELYEN Szombathelyen a 19. század első felében lejátszódott gazdasági és társadal­mi változások feltárására irányuló, átfogó kutatásunk során - amellyel töb­bek között fel kívánjuk tárni a város hivatali és gazdasági elitjének működé­sét, annak összetételét, változásait, továbbá az abban érvényesült személyi és családi összefonódásokat - találkoztunk annak a csizmadiamesternek a pályafutásával, akinek tevékenysége képezi jelen tanulmány tárgyát. Hősünk közhivatali pályája - mint az a következőkből kiviláglik - talán önmagában nem érdemelne megkülönböztetett figyelmet és vizsgálatot. Sok­kal inkább indokolja ezt egyrészt az a tény, hogy a csizmadiamester életének fontos és lényeges időpontjaiban stratégailag, tehát hosszútávra érvényes módon helyes és szerencsés döntéseket hozva, megfelelően tudott alkalmaz­kodni korának követelményeihez, a feudalizmus bomlásának és a korai kapi­talizmus időszakának nem csekély kihívást jelentő, sokszor változó követel­ményeihez, másrészt pedig kiváltképpen és elsődlegesen az, hogy ezzel csa­ládja számára olyan Idegyensúlyozott gazdasági körülményeket tudott bizto­sítani, amelyek gyermekei, majd azok gyermekei számára társadalmi, anyagi és kulturális tekintetben az övéhez képest alapvetően más minőséget jelentő életkörülmények elérését tették lehetővé. Miután sajnos sem a csizmadia személyes, sem pedig üzleti iratai nem maradtak fenn, kutatásaink során döntő részben a városi igazgatás működé­se során keletkezett különféle iratokat tudtuk forrásként felhasználni. LETELEPEDÉS ÉS CSALÁDALAPÍTÁS Szombathely privilegizált püspöki mezőváros tanácsa 1816. március 16-án lezajlott ülésén megjelent „Horváth Jósef, ijju csizmadia mester, musai, T[ekintetes] N[emes] Sopron vármegyei születés[ű], 22 esztendős, Írástudó, pápista, nőtlen ..." 1 fiatalember, és miután lefizette az ekkor szükséges, ún. polgártaksát - ez az ő esetében, lévén betelepülő, 44 ft volt - a szokott formulare szerint apurgerségre meghiteztetett." 2 Nem tudjuk pontosan, hogy mikor, honnan és miért költözött Szombat­helyre az 1793. október 15-én, a szomszédos Sopron vármegyében lévő Mu­zsaj nevű községben született Horváth József, 3 tény azonban, hogy nevét legelőször az 1815/1816. évi városi adóösszeírás rögzítette. E szerint a csiz­madia a Forró (ma: Kossuth Lajos) utcában, annak is a Perint felé eső ré­szén, Kronecker Pál házában lakott. Neve ugyancsak itt olvasható a követ­kező évi összeírásban is, ám az 1818/1819. évi adójegyzék szerint már Kali­na Ferenc Gyöngyös utcai (ma: Fő tér) házában élt. 4 6

Next

/
Thumbnails
Contents