Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - ADATTÁR - Tóth István: Savaria legendái. I. rész - Ovidius sírja-

Marót), a költővel azonos nevet viselő savariai polgár sírjáról szóló feltevést (Marót), vagy a minden tekintetben hitelesnek látszó sírvers hamisítvány­nak bélyegzését (Huszti) - megoldani látszik a legenda keletkezésének kér­dését. A valóságos sírlelet - beleértve a négysoros verset is - egy tudatos (de a humanista lelkesedés és hit túlbuzgalmával menthető) misztifikáció révén kerülhetett kapcsolatba az aranykori költő-óriás nevével és tragikus életsorsával. Eme első lépés után aztán már a legendaképződés kanyargós útjain haladt tovább a történet, s eredményezte akár az irodalmi légkörre szomjas száműzött savariai kirándulásairól, akár a kegyelmet nyert költő pan­nóniai haláláról szóló elbeszélést. * Azonban még adósak vagyunk a nem mindennapi tartalmú sírvers lehetséges értelmezésének kísérletével, a megoldás kulcsaként felfogható „vates" kilété­nek körülhatárolásával. Bocsássuk előre: az alábbiakban kifejtendő elképze­lés hipotézisnél nagyobb rangra nem tarthat igényt, s e minőségben is csu­pán körvonalakat s nem konkrét portrét kíván kijelölni. A szó - vates - szótári jelentése egyszerűen: „jós", ,jós-pap". „Költő"-t ez a szó az ókori latinságban nem jelentett. Ha tehát azt kérdezzük: Ki lehe­tett az, aki „Hie situs est?" - akkor az egyedül lehetséges válasz: „Itt nyug­szik a jós (jövendőmondó), a jós-pap". Es véletlenül sem: a „költő". Vegyük most már szemügyre a sírt, amelyből - állítólag - az epigramma származik: A sírban az egykorú tudósítások szerint a következő tárgyakat találták: - lampades sex lapideas, és - tabulae duae, unus ex aureo, secundus cupraeus. E sírmellékletek együttesen túlságosan is specifikusak ahhoz, semhogy egyszerűen a humanista fantázia szülöttének tekinthessük őket. Ilyen tárgy­csoportot - természetesen - nem temettek volna akármilyen római halott mellé. A római rítus szerinti sírmécses agyagból, gazdag ember esetében: bronzból, ezüstből készült; kőből semmiképpen sem. Egyébként is, egy halott mellé egy mécses került, hat sohasem. Az aranyból és rézből készült feliratos táblácskákra pedig gyakorlatilag nincs magyarázat. (Az úgynevezett „átoktáblák" általában ólomból készültek, az arany- vagy ezüst-füst lemezek pedig feltekercselve kerültek a sírba.) Amennyiben viszont a sír halottja vates, tehát jós, jós-pap volt, akkor nem lehet kizárni e különös mellékletek sírba helyezését. De ki lehetett olyan jós-pap, akiről a vers ama mondata szól, miszerint „quem divi Caesaris ira... patria cedere iussit"? A válasz - általánosságban fogalmazva - császári utasítás űzött Savariába, tehát akit az i. sz. 1. század istenné avatott császárainak egyike tiltott ki Rómából. Ilyen személy pedig több is lehetett. Még az eddigieknél is merészebb feltevésre volna szükség ahhoz, hogy meghatározzuk azt a konkrét intézkedést, amelynek eredményeként sírver­56

Next

/
Thumbnails
Contents